Megugrott a kereslet a kis szériában gyártott prémium abroncsok iránt

Versenyelőnyt jelent az automatizált gyár

Évente félmillió abroncsot tervez gyártani a Goodyear a cég luxemburgi innovációs központja és abroncstesztelő pályái közelébe tervezett létesítményében. Az új üzemben mutatkozik majd be a Goodyear által kidolgozott innovatív gyártási folyamat, a Mercury.

A Mercury gyártási folyamat technológiáját az elmúlt öt évben dolgozták ki és tesztelték a Goodyear szakemberei. Segítségével a cég kis mennyiségben, igény szerint lesz képes előállítani gumikat, amiket aztán csereabroncsként vagy eredeti felszerelésként értékesítenek. A magas szinten automatizált gyárban egymáshoz kapcsolódó munkaállomások lesznek, az üzemet 77 millió USA dolláros befektetéssel hozzák létre, megnyitását 2019-re tervezik.

Egyre több autómodell jelenik meg a piacon, így az abroncsgyártás folyamata is egyre összetettebbé válik. A Mercury rendszert azért dolgoztuk ki, hogy ki tudjuk szolgálni a különböző igényeket” – mondta el Richard J. Kramer, a Goodyear elnök-vezérigazgatója és ügyvezetője. „A Mercury révén minden eddiginél gyorsabban és rugalmasabban tudjuk majd teljesíteni az egyre szaporodó megrendeléseket. Ennek köszönhetően a vevőink kis mennyiségekben is gyorsan jutnak majd kiváló minőségű Goodyear abroncsokhoz.”

A Mercury továbbfejleszti a Goodyear kapcsolt üzleti modelljét, mely valamennyi folyamatot integrál a gyártól az online megrendelésekig, illetve a kiskereskedőknél vásároló végfelhasználóig. „Az új gyár tevékenységei kiegészítik a már meglévő, nagy volumenű gyártó létesítményeinkben zajló folyamatokat, és komoly versenyelőnyt biztosítanak” – tette hozzá a vezérigazgató.

A Mercury név Merkúrra, a kereskedők és utazók ókori istenére utal csakúgy, mint a Goodyear logója, a szárnyas saru, melyet még a cég alapítója, Frank A. Seiberling álmodott meg.