Megújul a százharminc éves Kiskörei Tisza-híd

Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésének keretében. A közúti és vasúti átkelő felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója jelentette be kedden Abádszalókon.

Dávid Ilona a sajtótájékoztatón elmondta: a  Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentőségű vasúti és közúti híd műszaki állapota miatt a felújítás már elkerülhetetlen.

Kisköre, 2017. december 19.
A 130 éves kiskörei Tisza-híd 2017. december 19-én, amelyet a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttmûködésének keretében felújítanak. A Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentõségû vasúti és közúti híd mûszaki állapota miatt a felújítás már elkerülhetetlen. A munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdõdnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak.
MTI Fotó: Mészáros János Kisköre, 2017. december 19.
A 130 éves kiskörei Tisza-híd 2017. december 19-én, amelyet a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttmûködésének keretében felújítanak. A Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentõségû vasúti és közúti híd mûszaki állapota miatt a felújítás már elkerülhetetlen. A munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdõdnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak.
MTI Fotó: Mészáros János

A felújítási munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdődnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak.  A közösségi közlekedés biztosításáról a terelőút kijelöléséről folynak az egyeztetések az érintett társaságok és az illetékes minisztérium bevonásával – mondta.

A felújítás költségét a MÁV Zrt. és a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásból biztosítja – mondta Dávid Ilona. A beruházás összegét a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetésekor közlik.

A korszerűsítés eredményeként megszűnik a vasúti forgalomban bevezetett 20 kilométer per órás sebességkorlátozás, a megengedett sebesség óránként 40 kikométerre változik – fűzte hozzá.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kitért arra is, hogy a Tisza felett átívelő, váltakozó irányú forgalmat bonyolító hídon jelenleg 6 vonatpár közlekedik, amelyen naponta 400-500 ember utazik főként munkába, iskolába. A hídon át közlekedő járatokon a Tisza-tóhoz érkező nyaralók is előszeretettel utaznak, ezért turisztikai szempontból is fontos a vasúti átkelő – tájékoztatott.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta:a híd közúthálózatban betöltött szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen, ugyanis Szolnok és Tiszafüred-Poroszló között nincs más közúti átkelési lehetőség. A beruházás azért is indokolt, hogy a gépjárművel közlekedők a következő évtizedekben is biztonságosan használhassák a műtárgyat – közölte.

Szabó Zsolt, a Heves megyei fideszes országgyűlési képviselő a közlekedés minőségét az életminőség egyik legfontosabb tartópillérének nevezte. Mint mondta: bízik abban, hogy a  fejlesztés egy hosszú út állomása, amely szavai szerint  a 2010 utáni gazdaságpolitika és valamennyi állampolgár közös sikere.

Fazekas Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a Kiskörei Tisza-híd az egyetlen olyan folyami híd az országban, amely közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolít le. Szólt arról, hogy az 584 méter hosszú híd a harmadik leghosszabb vasúti híd Magyarországon a 2001-ben épült Nagyrákosi völgyhíd és az Újpesti vasúti híd után.

A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint az eredetileg fa szerkezetű, 780 méteres hidat 1887-ben avatták fel, és  az első és a második világháborúban is megrongálódott. Az eredetileg vasúti pályás híd 1958-ban váltakozó irányú közúti forgalmat biztosító hídelemmel bővült. A hídon utoljára 1972 és 1976 között végeztek szerkezeti felújításokat. A korábbi átépítések következtében a híd hossza 589 méterre rövidült. Az idős hídszerkezetben olyan előrehaladott korróziós folyamatok alakultak ki, amelyek a vasúti forgalom esetében 2007. október 1-jétől 18 tonnás tengelyterhelés- és 20 kilométer per órás sebességkorlátozás bevezetését indokolták.