Megvan melyik Renault lesz Moszkvics

A Renault kényszerű oroszországi kivonulása békében zajlik, bejelentették milyen autókat fognak gyártani fenntartott francia technológiai támogatással.

Az EU embargópolitikája miatt a francia Renault is feladta Oroszországban a gyártói-kereskedői tevékenységét, bár ezt nem szívesen tette, hiszen hatalmas piactól (és bevételtől) esik így el. Az oroszok és a Renault megállapodása szerint a Renault orosz vagyona állami tulajdonba kerül, ez május 16-án vált ismertté. A franciák az AvtoVAZ-ban lévő részesedésüket – csaknem 68 százalékot – az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium alárendeltségébe tartozó FSUE “NAMI”-ra ruházták át.

Az ügylet fontos feltétele volt, hogy a Renault lehetőséget kapjon az AvtoVAZ-ban lévő részesedésének visszavásárlására a következő hat éven belül – ez a megállapodás arra is következtetni enged, hogy a piaci résztvevők a jelenlegi válsághelyzet elhúzódásának időtartamában mire számítanak. A tulajdonjogok rendezése után a gyakorlati részletek tisztázására is sor került, tekintve, hogy az oroszok autót akarnak gyártani, a franciák pedig legalább a lábfejüket bent tartanák az ajtórésbe. A korábbi francia kínálatból az AvtoVAZ a jövőben Renault Dustert és Renault Sandero-t fogja gyártani (nálunk ezek a típusok Dacia márkanév alatt futnak). A Renault vállalattal kötött megállapodások értelmében az AvtoVAZ számíthat a franciák technológiai támogatására.