• Egyéb

„Megvilágosodás hete” Heves megyében

A Látni és látszani kampányhoz kapcsolódóan a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága által szervezett „Megvilágosodás hete” elnevezésű rendezvényt 2017. november 6. és november 12. között tartják a városi rendőrkapitányságok.

Hevesi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. november 8-án 13 óra és 18 óra között a kapitányságon várják az érdeklődőket, valamint november 7-én és november 9-én 14 óra 30 perctől Hevesen, a Széchenyi úton és az Egri úton található üzemnél tartanak ellenőrzést a kerékpárral érkező dolgozók számára.

Füzesabonyi Rendőrkapitányság 2017. november 10-én 10 órától Szihalmon, a Széchenyi István úton, 12 órától Mezőszemerén, a Faluház udvarán, 14 órától pedig a füzesabonyi Patak úton található gyárnál ellenőrzi a kerékpárral érkezőket.

Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai a Robert Bosch úti üzem dolgozóinak kerékpárjait fogják ellenőrizni 2017. november 9-én 14 órától.

A gyöngyösi rendőrök 2017. november 8-án 16 óra és 19 óra között a város Fő terén várnak minden kerékpárost, valamint november 9-én 13 óra és 15 óra között a visontai erőműbe érkező dolgozókat ellenőrzik. Mindkét helyszínen a „Bike Safe” programba is megtalálható lesz.

Az Egri Rendőrkapitányság egyenruhásai várnak minden érdeklődőt 2017. november 7-én 14 óra és 17 óra között az egri Gárdonyi Géza téren. Az itt megjelent kerékpárosok kétkerekűit a rendőrök átvizsgálják. A bűnmegelőzési érdekeket is szem előtt tartva a kampány keretében lehetőség lesz a kerékpárok „Bike Safe” programba történő regisztrálására.

Valamennyi megyei helyszínen azok a kerékpárosok, akik nem rendelkeznek megfelelő világító berendezéssel, a városi baleset-megelőzési bizottságok ellátják a szükséges eszközökkel.

(police.hu)