Menetkész az első megújult CAF hálókocsi

Elkészült az első felújított CAF hálókocsi, ami először Zürich felé közlekedik a Kálmán Imre-Wiener Walzer EuroNight szerelvény részeként.  

Korábban már a kilencből öt fekvőhelyes és a szintén kilencből hét étkezőkocsi újult meg a MÁV-START arculatával. A második hálókocsi várhatóan szeptemberre készül el, a további kocsik műszaki és esztétikai megújítása pedig folyamatos.

Az utasélményt fokozó fejlesztések során, a MÁV-START új arculati terve alapján elkészült a légkondicionlált CAF hálókocsi külső fényezése, valamint teljesen megújultak a hálófülkék is. Immár lehetőség van a vezeték nélküli internetelérésre (WIFI); új, ledes olvasólámpákat, érintésvédelemmel ellátott 230 V dugaszolóaljzatokat és USB csatlakozókat, valamint az utastájékoztatáshoz szükséges új hangszórókat is beépítettek. Megvalósult a kocsik közötti ajtók szinkronműködtetése és mágneskártyás biztonsági zárrendszer beépítése a fülkékben – utóbbiban a mosdók is egységesek már, új tükrökkel a válaszfalon és a pipereszekrényen.

A vasúttársaság saját forrásából elkészülő hat járművéből az utolsó 2022 első felében állhat forgalomba. A járművek korszerűsítésének költsége kocsinként összesen nettó 140 millió forint.