Méretesebb “vesét” kapott a ráncfelvarrott iX3

AZ APRÓBB VIZUÁLIS VÁLTOZÁSOK MELLETT ALAPFELSZERELTSÉG LETT AZ M SPORT CSOMAG.

A tisztán elektromos iX3 kicsit több mint 2 éve van a piacon, de a BMW máris a zéró helyi emissziós crossover ráncfelvarrásán dolgozik. Ennek célja pedig nem más, mint hogy a villanyos X3 megjelenése is illeszkedjen a benzines és dízel verziók facelift utáni arculatához.

A legszembetűnőbb változást az jelenti, hogy a BMW dizájnerei úgy döntöttek, egy kicsit megnövelik a vesék méretét, ám közel sem olyan extrém mértékben, mint néhány jelenlegi bajor modell esetében. A faceliftes iX3-hoz az alapfelszereltség részeként jár az M Sport csomag. Nem feltűnő, de az első fényszórók 10 milliméterrel vékonyabbak lettek, és gyárilag adaptív mátrix LED, opcionálisan pedig lézer technológiával is kérhetők. A külső módosítások közé tartozik még a LED-es hátsó lámpa, amely új vizuális megjelenést kapott.

A frissített iX3 utasterében egy 12,3 hüvelykes, teljesen digitális műszeregység kijelzője található a sofőr előtt, valamint egy átdolgozott infotainment rendszerrel találkozunk, azonos méretű érintőképernyővel. A BMW változtatásokat hajtott végre a középkonzolon a fokozatválasztó kar és néhány kapcsoló átalakításával.

A felszín alatt azonban nem történt változás, mivel az elektromos crossoverben továbbra is egyetlen, a hátsó tengelyhez kapcsolt villanymotor dolgozik, amely 286 lóerőt és 400 newtonméter forgatónyomatékot teljesít. Az összkerékhajtásnak köszönhetően az iX3-nak mindössze 6,8 másodperc szükséges a 0-100-as sprint teljesítéséhez, míg az autó végsebességét 180 kilométer/órában limitálták. Emellett a 80 kilowattórás akkumulátorcsomag 460 kilométeres hatótáv megtételére elegendő energiát biztosít.

A BMW először szeptemberben, a 2021-es Müncheni Nemzetközi Autószalonon mutatja meg a nagyközönségnek a ráncfelvarrott villanyos crossovert.

Forrás:

Motor1 & mahzrt.hu