Mikulás-programok a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton a hétvégén

    Színes programokkal és ajándékokkal várják a gyerekeket Mikulás alkalmából a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Csillebérc állomásán a hétvégén, ez alkalomból mindkét nap sűrített menetrend szerint közlekednek a vonatok budai hegyekben – tudatta a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

    Szombaton és vasárnap egyórás szabadtéri programra hívja a családokat a Gyermekvasút Mikulása krampuszaival együtt. A gyerekeket vendégül is látja a Mikulás saját ünnepi vasúti kocsijában – olvasható a közleményben.


    Mint írják, a programra látogatók készíthetnek karácsonyi képeslapot és karácsonyfadíszt, lesz üvegfestés, gyöngyfűzés és játékos vetélkedők a krampuszokkal. A gyerekek kipróbálhatják a hajtányozást, valamint fényképezkedhetnek a kiállított gőzmozdonnyal is. A szervezők ennivalóval, forró italokkal várják az érdeklődőket.  


    A járványhelyzetre tekintettel a programokon résztvevők számát korlátozzák, ezért a rendezvényre előzetes regisztráció szükséges, ahol az idősávot is ki kell választani. A központi rendelkezéseknek megfelelően a Gyermekvasút járművein és állomásain, így a rendezvény helyszínén is, kötelező maszkot viselni a 6 év felettieknek – emlékeztet a közlemény.


    Bővebb információ és a programra jelentkezés, valamint a vonatok menetrendje a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül érhető el – áll az összegzésben.