Minden idők második legmagasabb vételárát fizették ezért az 1967-es Toyota 2000GT-ért

Több mint negyed milliárd forintnak megfelelő összegért talált gazdára a Toyota 2000GT egy nem mindennapi példánya. Első tulajdonosa egy motorsport-legenda volt, később közismert gyűjtők kollekcióját gazdagította, felújítását pedig a típus legnagyobb szakértője végezte.

Az idei ősz egyik legnagyobb figyelmet kapott luxusautó-árverése az az aukció volt, amelyet az Indiana állambeli Elkhart városában szervezett meg az RM Sotheby’s. A kínálatot különféle hagyatékokból, csődeljárás nyomán értékesítésre kínált kollekciókból állították össze, így az autók stílusát, eredetét és élettörténetét tekintve egyaránt rendkívül színes volt a kínálat.

Az Észak-Amerikában megrendezett auckió tíz legmagasabb áron gazdára talált autója közül kilenc európai klasszikus volt, és csupán egy származott az óvilágon kívülről – egészen pontosan Japánból.

A Solar Red színű Toyota 2000GT egyike annak a – mindössze 62 darab – balkormányos példánynak, amelyet az első számú exportpiacára gyártottak. A 100-as alvázszám is érdekessé teszi az 1967-ben elkészült autót, de sokkal inkább első tulajdonosának a személye.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában született Otto Linton (1917-2018) az észak-amerikai motorsport hőskorának nevezetes alakja. Részt vett a második világháború utáni legelső autóversenyen, közel húsz éven át volt aktív, majd visszavonulását követően megtervezte és megnyitotta saját Toyota márkakereskedését, amelyet 1966 és 1984 között személyesen irányított.

Linton saját használatra rendelte meg a 2000GT-t, amely aztán harminc éven át volt a birtokában, mielőtt egy másik Toyota-kereskedő, Rich Jacobsen legendásan igényes autógyűjteményébe került volna. Az autót 2007-ben megvette és az utolsó csavarig restaurálta a modellre szakosodott Maine Laine Exotics (az észak-amerikai 2000GT-állomány mintegy 85 százalékát ők újították fel). Utolsó tulajdonosa, a gyűjtői körökben szintén ismert Brown Maloney 2010-ben még veterán ralin is részt vett vele.

Az autó a motortértől a karosszérián át az utastérig az eredetivel megegyező állapotban, gyönyörű fényezéssel és fabetétekkel került kalapács alá idén ősszel. A telefonon licitáló ismeretlen vevő minden idék második legmagasabb összegét, 912 ezer 500 dollárt, azaz átszámítva mintegy 274 millió forintot fizetett ki érte – az aukciós katalógusban előzetesen 700-850 ezer dollárra becsülték az autó várható árát.

Tekintélyes összeg, ám lehetett volna magasabb is: az árverést eredetileg tavasszal rendezték volna meg, ám a koronavírus-pandémia miatt őszre halasztották. Minden bizonnyal az időközben megváltozott világgazdasági helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy az eredeti várakozásokkal szemben mégsem ez lett minden idők legdrágábban elárverezett 2000GT kupéja – ezt a címet így továbbra is egy 2013-ban eladott, szintén 1967-es autó tartja, amelyért 1,15 millió dollárt fizettek ki.

A Toyota 2000GT annak köszönhette létezését, hogy alkotói pontosan figyeltek a piac változásaira, az ügyfelek igényeire. Miután a hatvanas években Japánban is beindult a motorsport-élet, rövid időn belül megszületett a komoly sportautók iránti fizetőképes kereslet. A Toyota a Yamahával karöltve építette meg szépséges és ütőképes szupersportkocsiját, amely futamgyőzelmekkel és tucatnyi FIA-világcsúccsal alapozta meg legendáját.

Fotók: rmsothebys.com