Minden negyedik fővárosi BudapestGO-zik

Február közepén indult és már több mint félmillióan használják a BudapestGO alkalmazást. A népszerűség nem véletlen, hiszen az applikációnak köszönhetően ma már egyetlen felületen lehet utazást tervezni, jegyet vásárolni, és tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről. Az első hónap statisztikája alapján egyértelmű favorit lett a digitális vonaljegy, emellett az időalapú termékeket is több ezren kipróbálták már.

A Budapesti Közlekedési Központ ügyfelei hamar megszerették a februárban bemutatott BudapestGO alkalmazást. Az applikáció felhasználóinak száma napról napra növekszik, amely március 17-én már a félmilliót is átlépte. A fővárosban közlekedők eddig kb. 1,5 millió útvonalat, azaz 12 millió kilométernyi utazást terveztek meg az új alkalmazással, az utazások átlagosan 31 perc hosszúságúak voltak.

Ma már vonaljegyet és időalapú jegyeket is vásárolhat az, aki telepíti telefonjára a BudapestGO alkalmazást. A BKK ügyfelei egy hónap alatt 140 ezernél is több jegyet és bérletet vettek az új applikációban. Az egyik legnépszerűbb termék továbbra is a digitális vonaljegy, amiből összesen 90 ezer darabot váltottak az elmúlt hetekben, emellett több, mint 10 ezerszer használták a márciusban debütáló 30 és 90 perces időalapú jegyeket is. Csaknem ezer ügyfél bekapcsolta a bérletmegújítás-funkciót, ezért nekik nem kell aggódniuk, hogy elfelejtik megvásárolni az új bérletüket, hiszen azt automatikusan megújítja a rendszer.

Miért érdemes használni a BudapestGO-t?

A megújult applikáció nem csupán utazástervező, hanem sokkal több annál, szintet lépett elődjéhez képest. A BudapestGO egy olyan integrált digitális szolgáltatás, amellyel egyetlen felületen lehet utazást tervezni, jegyet vásárolni, vagy tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről.

  • Az alkalmazásban elérhető a jegy- és a bérletvásárlás, többek között digitális vonaljegyet és időalapú jegyet is lehet vásárolni;
  • ráadásul nemcsak a budapesti járatokra, hanem a távolsági buszokra és csaknem minden nagyobb magyarországi város helyi közösségi közlekedési eszközére is lehet jegyet, bérletet váltani;
  • egy új funkciónak köszönhetően a BKK ügyfelei ismétlődően – kvázi előfizetéses jelleggel – minden hónapban automatikusan újravásárolhatják havibérletüket;
  • a widget funkció segítségével a megvásárolt jegyek és bérletek rögzíthetők a telefon főképernyőjén, ezért gyorsabbá vált a jegyérvényesítés és az ellenőrzés;
  • az alkalmazás felülete letisztult, átlátható, ami gyorsabb utazástervezést és egyszerűbb használatot tesz lehetővé;
  • az applikációban elérhetők az aktuális forgalmi információk, amire korábban csak a BKK Info alkalmazásbanvolt lehetőség;
  • testre szabhatók a push üzenetek.

A BudapestGO applikációt bárki letöltheti az App Store-ból és a Google Play áruházból. Az alkalmazásról a bkk.hu/budapestgo oldalon olvashatók további információk.

Budapesti Közlekedési Központ