Közel 200 millió eurót nyerrtek az Industrias Teixedó dolgozói a karácsonyi lottón

Mintegy 200 millió eurót (72 milliárd forint) nyertek kedden az El Gordo (A kövér) nevű hagyományos spanyol karácsonyi lottón egy olyan autóipari cég dolgozói, amely a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került.

A Reus városa közelében működő Industrias Teixedó vállalat elnöke a spanyol közszolgálati televíziónak elmondta: véletlenszerűen választotta ki a 72897-es számsort, amelyet közösen játszottak meg a munkatársak és amely végül főnyereményt ért.


 Elmondása szerint a pénz a legjobbkor jött, mert a járvány miatt a cég csökkentett munkaidőben, állami támogatással tudta csak tovább foglalkoztatni 440 alkalmazottját, akik közül most gyakorlatilag mindenki részesült a nyereményből.


A főnyeremény szelvényenként 400 ezer eurót jelent (145 millió forint), adózás után 328 ezer eurót (118 millió forint) kap kézhez egy-egy szelvény tulajdonosa.


A spanyol karácsonyi lottó sajátossága, hogy egy számból sok szelvényt adnak el, így lehetnek sokan a fődíj nyertesei. Ebben az évben az ország számos pontján örülhettek a főnyereménynek, például Granadában, Madridban és Punta Umbríában is.

A járványügyi intézkedések miatt sok lottózóban most hiába várták a szerencséseket az ilyenkor szokásos közös ünneplésre. Nem mindenhol maradt el a pezsgőzés, de jóval visszafogottabban zajlott, mint máskor, ezúttal maszkban és összeölelkezések nélkül.

Az egészségügyi korlátozások a sorsolásra is hatással voltak: 1913 óta először közönség nélkül húzták ki a számokat a San Ildefonso általános iskola diákjai a Királyi Színházban (Teatro Real). A gyerekek csak a sorsolás idejére vehették le magukról a maszkot, mivel a számokat és a hozzájuk tartozó nyereményt is énekelve mondják be a húzás után.
Idén több mint 2,4 milliárd eurót (869 milliárd forintot) osztottak szét a spanyol karácsonyi lottón, amelyen minden évben 1807 számsort jutalmaznak nyereménnyel.


Az állami szerencsejáték társaság (Selae) tájékoztatása szerint a karácsonyi lottó szelvényeiből 2,58 milliárd euró (935 milliárd forint) értékben vásároltak ebben az évben, ami 11 százalékkal kevesebb a tavalyinál.


A múlt évben még a 20 ezer euró (7,2 millió forint) feletti nyeremények után kellett adót fizetni, azonban ettől az évtől az adózási küszöböt felemelték 40 ezer euróra (14 millió forint).