Mintegy 600 millió euróval támogatja az EU a szerb vasútfejlesztést

3D illustration


Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
    A Belgrádot a dél-szerbiai Nissel összekötő vasút fejlesztésére Szerbia 598 millió euró vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól; az erről szóló szerződést kedden írták alá egy Belgrádból dél felé tartó vonaton.

    Az úgynevezett 10-es vasúti folyosó kiépítése kiemelten fontos Szerbia számára. Ennek lesz a része a Belgrádot Budapesttel összekötő gyorsvasút, illetve ez a vasútvonal köti majd össze Szerbiát Észak-Macedóniával, Albániával és Görögországgal.


    Az óránkénti 200 kilométeres sebességet is lehetővé tevő vasúti vonal megkönnyíti és felgyorsítja majd a teher- és személyforgalmat, és közvetlen kapcsolatot biztosít a déli és nyugati európai uniós országok között. A várakozások szerint a Belgrád-Nis vasútvonalat évente 2,3 millió ember fogja használni.


    A 2,7 milliárd eurós projektet az EU 598 millió euróval támogatja, a szerb költségvetésből 525 millió eurót fordítanak rá, míg a fennmaradt összeget az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedvezményes hiteleiből finanszírozzák.


    Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a támogatásról szóló szerződés aláírását követően kijelentette: ez a valaha volt legnagyobb projektje Szerbiának.


    A szerződés aláírásán részt vett Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos is, aki közölte: fontos vasúti projektről van szó, amely új munkahelyeket teremt, hozzájárul Dél-Szerbia fejlesztéséhez, és széleskörű kereskedelmi útvonalat hoz létre.