Modern technológiák fejlesztésével segítené a biztonságot az utakon a Volvo

Az okostelefonok és a fedélzeti érintőképernyők széles körű elterjedésével párhuzamosan egyre hangosabb vita alakult ki az autóvezetők figyelmét elterelő jelenségek, illetve azok veszélyei körül.

A Volvo Cars biztonsági szakemberei szerint azonban a figyelemvesztés a mindennapi élet része, és pont a technológiát felhasználva támogathatnánk az embereket a mindennapos közlekedésben.

A vállalat saját biztonsági kutatásai és a viselkedéstudomány terén végzett munkássága arra engednek következtetni, hogy ha a megfelelő módon alkalmazzák, az autókba beépített modern technológia alkalmas a vezető figyelemvesztésének aktív mérséklésére, a közlekedés biztonságosabbá tételére, sőt: a sofőrök vezetési képességeinek és koncentrációjának a javítására is.

„Könnyű azt mondani, hogy a telefon és az érintőképernyő a modern közlekedés egyetlen és legfőbb átka. A valóságban azonban mára egész életünk egy hatalmas figyelemeltereléssé vált.” – mondta Malin Ekholm, a Volvo Cars biztonsági központjának vezetője. „Tudjuk, hogy az emberek nem szántszándékkal veszítik el a koncentrációjukat, ám ettől még megtörténik. Késésben vagyunk az óvodába, stresszes a forgalom. Vagy egy pocsék nap után indulunk haza a munkából. Mindez befolyásolja az autóvezetők teljesítményét.”

Egyes vélemények szerint az 1940-es években gyártott autók biztonságosabbak, mint a modern járművek – legalábbis a figyelemelterelés szempontjából, hiszen nem hogy képernyő vagy mobiltelefon nem volt akkoriban az autókban, de még rádió sem. Napjainkban azonban egészen máshogy működnek az autóvezetők – sőt, az egész társadalom.

„Az a helyzet, hogy az emberek kapcsolatban kívánnak maradni barátaikkal és családtagjaikkal, menet közben is dolgozni és szórakozni szeretnének. A figyelemelterelésre pedig mindenki másképp reagál.” – magyarázta Malin Ekholm. „Ezért tehát ahelyett, hogy meg akarnánk változtatni ügyfeleinket, megpróbálunk mi alkalmazkodni hozzájuk. Arra törekszünk tehát, hogy a megfelelő módon használjuk a technológiát, hogy annak segítségével tehessük biztonságosabbá az autóvezetést.”

A Volvo Cars a rendelkezésre álló technológiát aktívan arra használja, hogy megbirkózzon a figyelemvesztés veszélyeivel, és ezáltal a létező legbiztonságosabbak közé tartozó autókat építhessen. Az olyan aktív biztonsági rendszerek például, mint az automatikus vészfékező rendszer vagy a kormányzási segédlet olyankor siet a vezető segítségére, ha akár csak a másodperc tört részére elveszítik a koncentrációjukat, vagy valami eltereli a figyelmüket.

Az új XC40 Recharge fedélzetén a Volvo Cars új, Android alapú infotainment rendszere fejlett hangvezérlés segítségével teszi lehetővé a hőfok beállítását, az úti cél beprogramozását, a kedvenc zeneszámok vagy podcastok lejátszását – vagy például azt, hogy a vezető a kormány elengedése nélkül felhívja anyukáját a születésnapján.

„Ha szóbeli parancsokkal vezérelhetjük a Volvo gépkocsi legfontosabb funkcióit, nem kell elengednünk a kormányt, illetve mindvégig az úton tarthatjuk tekintetünket.” – mondta Malin Ekholm. „Az olyan aktív biztonsági rendszerek, mint a City Safety, az útelhagyást gátló technológia, vagy a frontális ütközést enyhítő funkció hatékonyan és szüntelenül figyelnek, nehogy baja essék a vezetőnek és utasainak.”

A Volvo Cars meggyőződése, hogy mindezek mellett az utastérben elhelyezett kamerák, illetve más, a vezető viselkedését figyelő szenzorok segítségével hatékonyan csökkenthető a figyelemvesztés. Ezek a technológiák lehetővé teszik, hogy az autó közbeavatkozzon, amennyiben a nyilvánvalóan ittas vagy figyelmetlen vezető nem reagál a riasztásokra, és ezzel súlyos, akár halálos kimenetelű balesetet idézhet elő.

Ez a bizonyos beavatkozás számos formát ölthet, a jármű sebességének korlátozásától kezdve a Volvo on Call segélyszolgálat riasztásán át egészen a végső megoldásig: a jármű aktív lelassításáig és biztonságos leparkolásáig. A Volvo Cars tervei szerint a Volvo átméretezhető SPA2 padlólemezének második generációjára épülő modellekben kezdi meg ezeknek a kamera alapú rendszereknek a beépítését.