Módosított menetrend szerint járnak a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon

     Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon augusztus 6-tól 29-ig, mert Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest között pályakarbantartást végeznek – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

    Azt írták: a munkák ideje alatt Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest állomásokon, valamint a két állomás között zúzottkő ágyazatot cserélnek gépi vágányszabályozással egybekötve. Emellett Kőbánya-Tehernél hídfelújítást, Kőbánya alsónál az acélhidak szigetelését is elvégzik.


    A felújítás után megszűnik a sebességkorlátozás, javul, stabilabb lesz a menetrend – emelték ki.


    Hozzátették: a karbantartás ideje alatt néhány vonat kivételével a személy- és sebesvonatok indulási, illetve végállomása a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispest lesz. Egyes szerelvények eltérő megállási renddel közlekednek, valamint rész-, illetve teljes útvonalon kimaradnak.


    Néhány vonat kivételével a szerelvények a Nyugati pályaudvarról korábban indulnak, illetve oda később érkeznek – hívták fel a figyelmet.


    Az éjszakai időszakban a Nyugati pályaudvarról Szolnokra 0:20-kor és 2:15-kor induló vonatok helyett a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok viszik az utasokat.


    A közlekedési társaság tájékoztatása szerint egyes felárköteles vonatok Ferihegy-Kőbánya-Kispest, illetve a Ferihegy-Nyugati szakaszon felár megfizetése nélkül vehetők igénybe.