Murván is egyre magabiztosabban

Az utolsó bajnoki futamon az Ollé-Tóth kettős már bebizonyította, hogy képes összeszokni a Skoda Fabia R5-tel. Ez a „barátság” egyelőre még csak aszfalton bontakozott ki, most jött el az ideje, hogy murván is magabiztosabbá váljanak.

Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Túl vagyunk az első komoly murva tesztünkön is, ugyanazt végigcsináltuk, mint a Mecsek Rali előtt aszfalton. Nagyon sok beállítást próbáltunk, úgy érzem sikerült magunkra állítani a Fabiát. A cseh mérnök elégedett volt, hiszen az alapkoncepció maradt, vagyis ezen a talajtípuson is lépésről-lépésre haladtunk. Remélem ezek a pozitív tapasztalatok az időeredményeinken is látszódni fognak. Az autó nagyon jól viselkedik murván, a Fordhoz képest nyomatékosabb a turbó miatt, ezért elégedettek voltunk a teszteredményekkel.

A veszprémi viadal egyik kedvenc versenyünk, nagyon szeretem ezeket a pályákat, nyertünk már itt abszolút bajnoki futamot, tavaly a második helyen végeztünk a Mikulás Ralin. Azt azonban, nem szeretném megígéri, hogy komoly eredményeket fogunk elérni, hiszen ebben az évben a Skoda megismerése volt a célunk, hogy folyamatosan gyorsuljunk, persze nem megyünk feltett kézzel a harcba, számunkra a Top10 az elérhető cél. Jövőre szeretnénk komolyan beleszólni az élen állók csatájába. A puding próbája az evés, bízunk benne, hogy jól helyt tudunk állni és jól teljesítjük ezt a hat gyorsból álló buliversenyt. Az első perctől kezdve komoly tempót kell diktálnunk, mert a mezőny továbbra is nagyon erős, sőt külföldi kettősök is megmérettetik magunkat. 32 R5-ös autó lesz jelen, a majd 140 indulóból.

Zsoltival megyünk, mert a szórakozás helyett, ezt most komolyan vesszük, ami felkészülés a jövő évre, hiszen ebben az évben nem sok versenykilométerre volt lehetőségünk.

A csapatunk három autóval indul: a lányom Rebeka és Kerék Balázs is részt vesz a Mikulás Ralin.”