Nagy hajrá

A Ranga Motorsport mindkét párosa hatalmas hajrát indított vasárnap a Mecsek-ralin.

A Ranga Péter, Szőke Tamás kettős két gyorsasági szakaszt megnyert (éppen azt a kettőt, amely a pilóta édesapjáról elnevezett Ranga László úton fejeződött be) és bezsebelt egy második valamint egy harmadik helyet. Ezt látva volt igazán nagy kár a szombat reggeli beállítási problémákért, mert bár a kettős derekasan küzdött, és rengeteget ledolgozott a hátrányából, a dobogóhoz 1.3 másodperc hiányzott…

„Nagyon jól sikerült a mai nap, igaz, Vincze Ferit nem sikerült megfogni, a végére maradt 1.3 másodperc közöttünk, de legalább az utolsó szakaszon aratott győzelemért kaptunk plusz három pontot – nyilatkozta Ranga Péter. – Végig jó időket mentünk, de toltuk magunk előtt azt a fél perc hátrányt, amelyet a szombati rossz döntésem – túl puha futómű-beállítást választottam az első két szakaszra – eredményezett. A negyedik hely ellenére számomra az év versenye volt a Mecsek-rali, mert nagyon élveztük a küzdelmet és remek pályákon autóztunk. Nyertünk három szakaszt és érzésre is gyorsak voltunk. Egy verseny van hátra a bajnokságból, hátrébb már nem csúszhatunk, s bár a mínuszolás bekavarhat, őszintén szólva a javításra is csak matematikai esélyünk van. Negyedik hely az első évben… Nem is olyan rossz!”

Az ifjabb Ranga László, Tóth Imre kettős az első három gyorsaságin rengeteget javult – ígéretéhez híven a lovak közé csapott és a nyolcadikról felzárkózott a hatodik helyre. Csak aztán…

„Az utolsó gyorsasági szakasz harmadik kilométerénél történt valami. Az olajnyomást jelző lámpa felvillant, jelezve, valami probléma van – mesélte ifjabb Ranga László. – Ilyenkor ildomos leállítani az autót, hogy ne legyen nagyobb baj, meg is tettem, de azután Imi mondta, hogy próbáljam meg újraindítani. Végül, ha utcai tempóban is, de sikerült teljesíteni a szakaszt, ám két helyet visszacsúsztunk, és végül nyolcadikként értünk célba. Nagyon sajnálom, mert jó kis napunk volt, nagyon élveztük a harcot Bútor Robiékkal, s egy-egy szakaszon az élmezőnyhöz is sikerült egészen közel kerülni. Az időeredményeket nézve örülök a mai napnak, a végeredmény azonban nyilván nem tölt el felhőtlen örömmel.”

A verseny végeredménye:
1. Herczig Norbert-Bacigal Igor Skoda Fabia R5 1:21:53.9, 2. Hadik András-Kertész Krisztián Ford Fiesta R5 +00:00:12.9, 3.Vincze Ferenc-Bazsó Attila Skoda Fabia R5 +00:00:30.0, 4. Ranga Péter-Szőke Tamás Skoda Fabia R5 + 00:00:31.3 ….8. Ranga László-Tóth Imre Skoda Fabia R5 +00:04:03.5.