Nagy sikerrel zajlott a MÁV Retró hétvégéje

A múlt hétvége a vasút barátai számára sok örömteli pillanatot szerzett, nagy sikere volt a MÁV Retró hétvégéjének és a megújult Utasellátónak is.

A járványhelyzet enyhülésével, július első hétvégéjén, több mint 43 ezren utaztak a Balatonhoz. Ekkor tartotta a MÁV a Retró hétvégét, ahol 424-es Bivaly, M41-es klasszik festésű Csörgő, Nohabok, Szergejek és Púposok vontatták a gyors- és személyvonatokat, nagy örömet szerezve az utazóközönségnek és a kilátogató vasútbarátoknak.

A Retró hétvégén utazó 43,6 ezer utas közül 28,7 ezren a déli, míg 14,9 ezren az északi partot választották, vagyis a déli partra utazók száma körülbelül kétszerese volt az északi partra utazókénak. Míg az előző év azonos hétvégéjén nagyjából 900, ezen a hétvégén 1300 kerékpárt szállítottak a Balaton partján vonattal. Az újonnan bevezetett Balaton 24 és Balaton 72 jegytípusból szombaton és vasárnap 450 darabot vásároltak, tavaszi bevezetése óta pedig 2742 darab fogyott belőlük.  A kétnapos rendezvény során Budapest és Tapolca között egy nosztalgia és egy felújított étkezőkocsi is közlekedett, szimbolizálva a régi idők és a mai kor Utasellátó-szolgáltatását. Az utasok szívesen fogyasztották az új ételeket és a fröccsnek is kérhető kimért borokat, valamint az egyedi csomagolású Utasellátó csokirolót.

Az érdeklődők legközelebb augusztus első hétvégéjén találkozhatnak újra a retró mozdonyokkal és étkezőkocsival.

A június 20-a óta a kétóránként közlekedő 8 pár Balaton expresszvonaton is népszerűek az Utasellátó étkezőkocsijai, amelyeket az utasok a tavalyi bevezetés után idén már, célirányosan kerestek. Az eddigi vásárlásoknak köszönhetően, az összes bevétel meghaladta a 4 millió forintot. Ez a tavalyi szezon első két heti adataival összehasonlítva, a pandémiás helyzet, a vonatokon alkalmazott kihasználtsági korlátozás és az első heti kedvezőtlen időjárás ellenére, szinte azonos árak mellett, határozott emelkedést jelent: közel 1 millió forinttal nőtt a bevétel az egy évvel korábbiakhoz képest. Az utasok átlagosan 1390 Ft-os összegben fogyasztanak az étkezőkocsikon, amiért – a pénztárcabarát árazásnak köszönhetően – például egy komplett START vagy Classic Burger menü is vásárolható sült krumplival és csapolt sörrel.