Napelemrendszer kerülhet az utak fölé

Európát több tízezer kilométeres autópálya- és országúthálózat szeli át, amely semmi másra nem használható. A technológia azonban egyre jobban fejlődik, amelynek segítségével a nap fényéből elektromos áramot is elő lehet állítani.

Anna Huditz az Austrian Institute of Technology GmbH (AIT) kutatója szerint a fotovoltaikus technológiában óriási lehetőségek vannak, viszont nagy területre van szükség komoly teljesítményű napelemtelep számára. Ez a Szaharában nem okoz gondot, az elektromos áram szállításának azonban költségei vannak, nem is beszélve a hálózati veszteségekről. Az elektromos energia 5 százaléka elvész azon a transzformátor állomáson, ahol szállíthatóvá teszik az áramot. A nagyfeszültségű távvezeték ellenállása miatt is elveszhet ennyi, majd következik az a transzformátor, amely az elektromos áramot visszaalakítja kisfeszültségre. Mindezt összefoglalóan hálózati veszteségnek nevezzük, és a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a hálózati veszteség Magyarországon 13-15 százalékos.

Tehát nem jó üzlet távolra szállítani az elektromos áramot – a tárolása is komplikált –, de itt az ideje, hogy ott termeljük meg, ahol szükség van rá. Vagyis az európai utak fölé telepítendő napelemrendszerrel, amely az elektromos autók töltőállomásait táplálná – magyarázza Anna Huditz.

pv_photovoltaic_roof_m.jpg

Szakértői becslések szerint 500 ezer négyzetkilométernyi napelemmel az egész világot el lehetne látni elektromos árammal, és ez nem is nagy terület, hiszen Spanyolország összesen 505 ezer négyzetkilométeres.

Az utak fölé telepített napelemtető a zajcsökkentésben is szerepet játszhat, és extrém időjárási körülmények között a járműveket és az utakat is védené – emelte ki Anna Huditz, hozzáfűzve, hogy a prototípus megépítését a jövő évre tervezik.

dasblog