Nappali menetfény vagy tompított fényszóró?

Rossz látási viszonyok között fokozottan figyelni kell arra, hogy az utakon közlekedők lássanak és látszódjanak.

A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A nappali menetfény nappal, jó látási viszonyok között bárhol használható, automatikusan kapcsolódik be gyújtáskor, és a helyzetjelző vagy tompított fényszóró felkapcsolásakor elalszik. A tompított fényszóró használatát azonban nem helyettesíti a felkapcsolt nappali menetfény, hiszen funkciójukat tekintve nem az a feladatuk, hogy megvilágítsák az utat a járművezető előtt, hanem hogy láthatóvá tegyék a járművet a többi közlekedő számára. A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között (például szürkület, eső, hó, por, köd…) és éjszaka lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező.

Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják, mint például a jelenlegi erősen ködös, párás időjárás. Ne használják a hátsó ködlámpát nagy forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan Önök mögött halad!

… hogy mindenki hazaérjen!

police.hu