• Egyéb

Négyéves unokájával együtt vonat elé ugrott egy nő Hort és Csány között

Emberölés gyanúja miatt indult eljárás az ellen a nő ellen, aki négyéves unokájával együtt egy tehervonat elé vetette magát szombaton délután Hort és Csány között – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Kovács Nikoletta tájékoztatása szerint a 49 éves nő a két település közötti vasúti átjáróban ugrott unokájával együtt a vasúti szerelvény elé. Mindketten életüket vesztették – tette hozzá.

Jelezte: a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indított az asszony ellen.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/05/27/verekedes-tort-ki-gyalon-egy-kozlekedesi-baleset-utan/