Nehezebb lesz honosítani a használtimport ócska autóit

Sokszor látunk az utakon friss rendszámmal ellátott régi, vagyis láthatóan használtan importált autókat, amelyek füstölnek, mint a gőzmozdony. Ilyenkor csodálkozunk, hogyan kaphattak magyar rendszámot, de úgy néz ki, már nem sokáig kell csodálkoznunk.

Eddig a használtimportőrök arra játszottak, hogy a behozott romok (gépkocsik) műszaki vizsgája még legalább egy hónapig érvényes legyen, és akkor 8 ezer forintért honosították, így jogfolytonos lett Magyarországon is. Na, így kerültek a koromgyárak olyan nagy tételben a magyar utakra, ám az ITM (Innovációs és Technológiai Minisztérium) most megnehezítette a játékszabályokat.

fustos3.jpg

A honosítással kapcsolatban például többek között ez olvasható a december 31-én kiadott Magyar Közlöny 11 721. oldalán, az 50. paragrafusban:

„Amennyiben a jármű által futott kilométerek száma meghaladja a 160 000 km-t, a gyártási évétől számított életkora meghaladja a 6 évet vagy szemmel láthatóan füstöl, a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló rendeletben meghatározott emissziómérés alapján ellenőrizni kell, hogy a jármű megfelel-e a gyári előírásoknak.”

Még akkor is, ha nem járt le a kocsi műszakija.

fustos4_m.jpg

Ezzel csak az a baj, hogy eddig sem nagyon jöttek olyan autók, amelyek órája többet mutatott 160 ezer kilométernél, hiszen a visszapörgetést már külföldön elvégzik a helyi kereskedők.

Az új előírás szerint a járműhonosítási eljárás alkalmazásának további feltétele, hogy az 1999. december 31. után nyilvántartásba vett jármű tulajdonosa rendelkezik az autó COC-papírjával, vagy az európai előírásoknak való megfelelést igazoló, úgynevezett EK-szerinti típustábla található az autón. A COC-gyártók által az európai piacra szánt modellekhez adott dokumentum, a Certificate of Conformity rövidítése. Úgy tudni, hogy az 1999. december 31. előtt regisztrált járművek honosításához COC és típustábla sem szükséges.

fustos5_m.jpg

Abban az esetben, ha olyan autót importál valaki, amelynek már lejárt a műszakija, akkor már csak szigorú és alapos műszaki vizsgát jelentő egyedi forgalomba helyezési eljárást követően kaphat magyar rendszámot, és ennek a költsége is többszöröse a honosítási eljárásnak.

dasnlog