“Nem akart minket a sziget”

Nagy reményekkel, komoly felkészülés után kezdte az Azores Rallyt a Herczig Norbert – Ferencz Ramón páros, de a versenyük már az első gyorsaságin véget ért.

Pedig az előjelek jók voltak. A remekül sikerült tesztek után a szabadedzésen a legjobb időt autózta a SKODA Rally Team Hungária párosa. A shakedownon is ötödikek lettek, így jó rajtpozícióval kezdhették a versenyt. Az első gyorsaságin néhány kilométer után sajnos a csalódottság váltotta a kezdeti optimizmust.

Egy kanyar előtt megcsúszott az autó a nagyobb köveken. Nem akartam kézifékkel elfordítani, nehogy nagyobb baj legyen belőle. A kocsi orra felcsúszott a partoldalra. Ez nem is okozott volna gondot, de utána vettük észre, hogy a kartervédő felült egy nagy fára. Bármivel is próbálkoztunk, nem mozdult a kocsi, nézők pedig nem voltak a közelben. Emiatt a szerencsétlen szituáció miatt ért véget a versenyünk az első napon. Azt már a szervizben láttuk csak, hogy eltört a jobb oldali féltengely. Ez a kerék a levegőben volt, a kicsúszáskor nem sérülhetett, előtte tört el az alkatrész, és valószínűleg emiatt nőtt meg a féktávunk abban a kanyarban” – részletezte Herczig Norbert az első napi esetet.

A csapatnak döntenie kellett, hogy befejezik a versenyt és a soron következő Fafe Rallyra készítik fel az autót, vagy szombaton superrallyval folytatják. A folytatás mellett tették le a voksot, de a balszerencse továbbra is velük maradt, szombaton sem tudták befejezni a napot.

Megint csak néhány kilométert tudtunk megtenni. Egy aszfaltos összekötő szakasz végén fordultunk volna a murvára, egy hosszú balos kanyarban. Egy nagyon picit megúszott az autó hátulja, és a hátsó kerékkel eltaláltuk az út szélén a betonszegélyt. Annyira szerencsétlen szögben ütötte meg a felnit a szegély, hogy elhajlott egy irányítókar a futóműben. Még lejöttünk a gyorsaságiról, de aztán láttuk, hogy nem tudjuk folytatni.” – mondta Norbi.

A szezon hatodik versenyét pont nélkül zárta a csapat, de a lendület megmaradt. Töretlen erővel készülnek a következő versenyre. A technika nem is utazik haza, hanem rögtön a Fafe Rally helyszínére megy a versenykamion.

Nagyon sajnálom a történteket, a második napon én hibáztam, igaz ezzel már nem veszítettünk sokat, mert az első napon úszott el a hétvége. Sajnos ez a raliban előfordul. De nem csüggedünk, ahhoz már túl régóta versenyzünk, hogy egy ilyen esetet ne tudjunk a helyén kezelni. Az elveszett pontokat sajnálom igazán, mert a tempónkban benne volt a jó eredmény. Két hét múlva a Portugáliában a Fafe Rallyn javíthatunk” – összegzett Norbi.

A bajnokság hatodik versenyét október első hétvégéjén rendezik. A tavalyi futamon ötödik lett ott a SKODA Rally Team Hungaria duója, tehát a pályaismeret már megvan. A murvás teszteken szerzett tapasztalat erre a versenyre is hasznos lesz, az Azores Rally szabadedzésén és shakedownján mutatott tempó pedig továbbra is az ERC élmezőnyébe sorolja Herczig Norbertet és Ferencz Ramónt.