Nem fertőzte meg a vírus a Peugeot Kupát

Július közepén elindulhat a 2020-as rali bajnoki szezon, melynek – ahogy már két éve – szerves része a Peugeot 208 Rally Cup Hungary nevű kupasorozat. Egyforma Peugeot 208 R2-es versenyautókkal, felügyelt technikai keretek között indulnak a párosok, melyben külön pontozás alapján, versenyenként és év végén is pénzdíjazásban részesülnek a Kupában résztvevők. Az eredetileg nyolc futamos magyar ralibajnokság versenyei év elején sorra elmaradtak, de szerencsére a Peugeot Kupa mind az öt, betervezett aszfaltos futama szerepel a módosított 2020-as naptárban.

Július 18-19. a szezonnyitó Salgó Rally dátuma, ahol végre elindulhat a ralibajnokság. Év elején – amikor még nem lehetett tudni a koronavírusról – nyolc páros jelezte, hogy részt kíván venni a Peugeot, a Tagai Racing Technology és a Pirelli által támogatott Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozatban.

A vírushelyzet miatt a versenyek elmaradtak, de a szigorítások csökkenésével megjelent az új versenynaptár és a Peugeot kupa kiíróinak örömére a versenyzők többsége továbbra is kitartott a sorozat mellett.

Nagyon örülök, hogy újra elkezdhettünk ralizni és annak is örülök, hogy a Peugeot Kupások közül mindenki egészséges. Bízom bennem, hogy ez igaz a rali társadalomra és a rajongókra egyaránt!” – kezdte beszámolóját Balkányi György, a Peugeot magyarországi forgalmazójának ügyvezető igazgatója. „Büszke vagyok arra, hogy a Covid-19 ellenére össze tudtuk rakni az idei szezonra is a korábbi évekhez hasonló színvonalon a Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozatot. A Peugeot részéről el tudtuk érni, hogy ne kelljen megcsonkítani a korábban beígért díjazásokat, de a versenyzőknek sem volt egyszerű felállítani saját programjukat. Minden összeállt, így a Peugeot Kupa sok szeretettel várja a regisztrált versenyzőit.”

Az év eleji jelentkezőkből egyedül a Márta – Hényel páros jelezte, hogy nagy sajnálatára, nem tud részt venni a Kupában, de közben új jelentkező is érkezett a sorozatba. „Erős mezőnnyel indulunk neki a kupának, hiszen a tavaly megismert párosok mellett vannak ismert versenyzők, akik Peugeot Kupás újoncként indulnak és vannak olyanok is, akik teljesen újoncként vágnak neki a ralinak és a sorozatnak egyaránt.”

Egyedül a kupában tavaly második helyet megszerző, román Maior testvérpár szereplése kérdéses még, hiszen a fél évre bezsúfolt versenynaptáraknak köszönhetően a magyar bajnoki futamok dátuma egybeesik a román bajnokság több versenyével is. Maiorék szeretnének részt venni a Kupában, de a támogatók döntése, hogy melyik bajnokságban tudnak majd elindulni.

Ahogy Balkányi György elmondta: „A TRT (Tagai Racing Technology) és a Pirelli továbbra is teljes mellszélességgel támogatja a sorozatot és velünk együtt ott lesz a szervizparkokban. Sátrainkat messziről is jól fel lehet majd ismerni és bízom benne, hogy a versenyzőink látványban és küzdeni akarásban is kiszolgálják majd a szurkolóikat! Mindenkinek egy kalappal!”

A Peugeot Kupa versenynaptára:
2020.07.18-19. Salgó Rally
2020.08.15-16. Miskolc Rally
2020.09.05-06. Eger Rally
2020.10.10-11. Vértes Rally
2020.11.06-08. Nyíregyháza Rally

Benevezett párosok:
Hangodi Bendegúz – Patkó Gábor
Hibján József – Szollár Csaba
Maior Norbert – Maior Francesca
Maricsek Miklós – Paizs Róbert
Német Gábor – Adorján Szabolcs
Tábori Ákos – Gáll Csaba
Viszló Csaba – Csökő Zoltán