Nem múlik a dízelundor, ám előz a villanyautó

Az idén október végéig hazánkban forgalomba helyezett új személygépkocsiknak csupán jó ötöde (22%-a) működött gázolajjal. Eközben a kiegészítő vagy kizárólag elektromos motorral ellátott autók aránya már elérte a 27 százalékot is. Néhány évvel ezelőtt a dízeltől elpártolók zöme a benzines hajtás irányába mozdult, a múlt két évben egyre inkább már a részben vagy teljesen elektromos hajtású járművek iránt növekszik a keresletet. 

„A számok akkor is nagy változásra utalnak, ha az elektromos hajtású autók közül kivesszük az úgynevezett mild hibrid járműveket, amelyek gyakorlatilag hagyományos meghajtásúak, hiszen haladáskor nem, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – A hibrid és elektromos motorokkal hajtott autók tavaly még csak hat, az idén már 11 százalékát adják az újautó-értékesítésnek. Az idén október végéig eladott hibrid és plug-in hibrid járművek száma meghaladta a 8600-at, ami 34 százalékos növekedés; az idén értékesített kereken 2200 elektromos autó pedig 49 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az elektromos hajtású járművek számának gyarapodása a kormányzati ösztönzőknek is az eredménye.”

A dízelautók visszaszorulásának trendje immár hetedik éve tart. Ez idő alatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében 46-ról 22 százalékra csökkent. A dízelmotorral szemben tapasztalható bizalomvesztés több okra vezethető vissza. Egyrészt a múlt évek során a tulajdonosok széles köre szerezhetett kedvezőtlen tapasztalatot arról, hogy főként az idős, gyakran bizonytalan külföldi előéletű dízelautóknak javítása drága. Másrészt egyre több nyugati nagyvárosban vezetnek be szigorú korlátozásokat a dízelüzemű személyautókkal szemben. Szerencsére mind több autós személyes felelősséget érez a természeti környezet védelme iránt. Emellett, ne feledjük, az elektromos autók divattá váltak.

Európában az idén szeptemberben fordult elő először, hogy az elektromos hajtással is ellátott autókból többet értékesítsenek, mint dízelből: előbbiek 25, az utóbbiak 24,8 százalékos piaci részesedést értek el. A kontinens 27 autópiacát tekintve: elektromos járművekből először adtak el egy hónap alatt 300 ezernél többet Európában, és ez volt a második alkalom, hogy e járművek részaránya átlépte a 20 százalékot. Egy évtizede még a dízelautók uralták a piacot 50 százalékos részesedéssel, miközben az elektromos autók aránya az 1 százalékot sem érte el.

Az idén október végéig az üzemanyag szerinti személyautó-kereséseknek mindössze 18 százaléka irányult dízelautókra, miközben a benzineseké 70 százalék volt, az elektromos motorral is rendelkező járművekre pedig 12 százalék kerestek rá. A portálon szereplő autóhirdetések nyomán pedig a benzines autókat hirdetők mindegyike átlagosan csaknem kétszer annyi telefonos érdeklődésre számíthatott, mint dízelautót hirdető társaik.

A használtautó-importot tekintve továbbra is meghaladja a 40 százalékot a dízelautók részaránya. Ennek az a fő oka, hogy a nyugat-európai környezetvédelmi intézkedések hatására az idős, euro5-nél alacsonyabb besorolású autókat az eddiginél akár 15-20 százalékkal olcsóbban kínálják.

Tekintettel arra, hogy a használtautó-behozatal összetétele látványosan eltolódik az öreg, erősen szennyező járművek irányába, sürgősen szigorítandó a jelenlegi szabályozás, hogy utat mutasson a korszerű műszaki és környezetvédelmi tulajdonságú használt autóknak a behozatalban.