Nem zörög a haraszt… A Skoda Auto biztosította a cseh kormányt, hogy megőrzi munkahelyeit

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
A Skoda Auto vezetése szerdán Prágában biztosította Bohuslav Sobotka cseh kormányfőt, hogy a német Volkswagen konszernhez tartozó, legnagyobb cseh autógyár mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a csehországi munkahelyeit. Ezt Sobotka személyesen közölte újságírókkal azután, hogy tárgyalt a Skoda menedzsmentjével.
Bernard Maier, a Skoda Auto igazgatótanácsának elnöke leszögezte: Csehország továbbra is az autógyár központja marad.
A megbeszélést azt követően tartották, hogy a cseh és a német sajtóban hírek jelentek meg arról, hogy a Volkswagen szeretné a csehországi termelés egy részét Németországba telepíteni.
“Az urak engem úgy tájékoztattak: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Skoda Auto munkahelyei itt, tehát a Cseh Köztársaságban semmi esetre se legyenek veszélyeztetve” – fogalmazott a kormányfő.
Hozzátette: a Skoda Auto jövője összefügg azzal is, milyen feltételeket tud az állam kialakítani a járműipar további fejlesztésére.
Maier azt mondta: “lényegében meg tudom erősíteni, hogy Csehország a Skoda szíve és hazája és ez így is marad”. Rámutatott: az autógyár kapacitásának felső határán dolgozik, és csak az utóbbi évben mintegy 3000 új munkást alkalmazott. “Termékeink iránt nagy a kereslet a világban, új termelői kapacitásokat keresünk” – jelentette ki Maier. Szerinte Csehország nagy előnyét az alacsony üzemeltetési árak jelentik.
A Volkswagen konszern németországi vezetése már korábban a sajtóhírekkel összefüggésben azt állította, hogy semmiféle változásokat nem tervez a Skoda Auto márkánál.