Németország hidrogén-fővárosában is Toyota Miraival járnak

Fejlett vegyiparának köszönhetően az észak-rajna-vesztfáliai Hürth városa bővelkedik a hidrogénben. A település régóta tervezi közösségi közlekedésének üzemanyagcellás átállítását, most pedig három Toyota Mirai gépkocsit állított szolgálatba a helyi önkormányzat.

Gazdaggá felszíni lignitbányái tették az észak-rajna-vesztfáliai Hürth városát, hírnevet Michael és Ralf Schumacher szülővárosaként szerzett magának, jövőjét viszont a településen működő vegyipar melléktermékeként előállított, jelentős mennyiségű hidrogén biztosíthatja.

Itt található ugyanis a világ egyik legnagyobb PVC alapanyag- és késztermék-gyártója, a Vinnolit, ahol már az évtized eleje óta energiaforrásként használják fel a helyben keletkezett hidrogént, részben kiváltva az üzem földgázszükségletét.

A város erre építve már 2007-ben csatlakozott a hidrogén ipari és lakossági felhasználását népszerűsítő és terjesztő HyCologne konzorciumhoz. Ennek keretében 2008-ban elhatározták, hogy 2014-re teljesen emissziómentes, üzemanyagcellás üzemre állítják át a közösségi közlekedést.

Ez akkor nem valósult meg, ám a projektet a közelmúltban ismét felkarolták, így a tervek szerint már 2021-től zéró CO2-kibocsátással futhatnak a buszok a Hürthben és környékén. Idén júliustól már tíz darab FCEV busz üzemel a városban, amely így már most Európa egyik legnagyobb üzemanyagcellás városi buszflottájával büszkélkedhet.

Hürth 2010-ben (a térségben elsőként!) telepített és 2019-ben felújított, nyilvános H2-töltőállomásán naponta 12 buszt tudnak kiszolgálni, és már épül a következő töltőpont – minden feltétel adott tehát ahhoz, hogy Hürth rövid időn belül ne csak Németország, de egész Európa hidrogén-mobilitási mintavárosává váljon.

Ezzel összhangban a város más vonalon is megkezdte a hidrogén üzemanyagcellás átállást, amikor a polgármesteri hivatal augusztusban három Toyota Mirai FCEV szedánt vett át önkormányzati használatra. A 350 kilométeres hatótávolsággal rendelkező, új generációs Van Hool A 330 FC buszokkal szemben a Toyota Mirai egy feltöltéssel akár 500 kilométert is képes megtenni, miközben semmi mást nem bocsát ki, mint vízpárát, majd néhány percnyi tankolás után folytathatja útját.

A fejlett hidrogén infrastruktúra és a technológia széles körű ismerete és elfogadottsága mellett az is előre vetíti a Mirai szedánok hürthi sikerét, hogy a város mindössze néhány kilométerre fekszik a Toyota Deutschland GmbH kölni központjától.

Ez a földrajzi közelség folyamatos, élő kommunikációt tesz lehetővé a gyártó és a város között, elősegítve a fogyasztói elvárások, igények és tapasztalatok közvetlen megértését és hasznosítását a hidrogén üzemanyagcellás technológia további fejlesztésében.