Neonzöld-fekete színben szerepel Turánék autója, cél a győzelem

     Neonzöld-fekete dizájnt kapott a Turán Frigyes, Farnadi Ágnes duó versenyautója, amellyel a páros idén is az országos ralibajnoki cím megnyerését célozza meg.

    A kettős a Hungexpón zajló Nemzetközi Automobil&Tuning Show-n (AMTS) leplezte le a Volkswagen Polo GTI R5 idei fényezését, amelyet a csapat által kiírt dizájnpályázatra érkezett több mint húsz pályamű közül választott ki a versenyző és navigátora.


    “Nagyon jó visszajelzés volt, hogy ilyen sokan érdeklődtek és küldtek be tervet az autó idei kinézetére. Ágival ketten választottuk ki, melyik az, ami mindkettőnknek a legjobban tetszik, és azt hiszem, az egyik legszebb autó a miénk lesz a mostani szezonban” – mondta Turán Frigyes. Azt is elárulta, hogy a Volkswagen támogatásával közönségszavazást is hirdettek a pályaművek között.


    “Mindkét nyertesnek külön ajándékkal készültünk, ez pedig az, hogy a csapatunk vendégeként egynapos teszten vehetnek részt, és versenytempóban is átélhetik a jobboldali ülésben, hogy mire képes az autó” – tette hozzá a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője.


    Turán elmondta, optimistán várja az országos bajnokság hóvégi rajtját, mert a murvás Székesfehérvár-ralival kezdődik az idény, azon a felületen pedig általában jó tempót tudnak diktálni.


    Farnadi Ágnes úgy fogalmazott, a versenyautó festésének kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy javarészt megőrizzék azt a színvilágot, amely eddig is jellemezte a csapatot.


    “Úgy gondolom, hogy amióta versenyzünk, azóta mindkettőnknek az első hely megszerzése a célja, így ez most sem lesz másképp, a bajnoki címért szállunk harcba az idén is” – jelentette ki.


    Az autóbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón részt vett Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) december 1-jén megválasztott elnöke is, aki hangsúlyozta, szemléletet szeretnének váltani a hazai autósportban, ennek érdekében pedig számos szakmai területen “kemény munka zajlik”. Kiemelte, hogy raliban az új szakágvezetés “fantasztikus munkát végzett és végez”, az országos bajnoki szezon összesen kilenc versenyből áll majd, ebből hat futamon áll rajthoz az első osztály mezőnye.


    A HUMDA országos ralibajnokság a március 31-től április 2-ig sorra kerülő Székesfehérvár-ralival kezdődik és az október 6-8-i Európa-bajnoki futammal, a Rally Hungaryval fejeződik majd be.