Népes mezőny indul az idénynyitón

Összesen hetvenegy jármű áll rajthoz Pápocon, és hosszú idő után több motoros és quados indul a tereprallye szezonnyitóján, mint autós

Rekordnevezés a hatodik Riverside Baján!

Egy nap – május 7-től 8-ig –, és elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a hatfutamos Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság 2021-es szezonnyitó viadala, a Riverside Baja. Örömteli hír, hogy a végleges nevezési lista alapján – 71 jármű lesz ott a rajtnál – minden eddigi részvételi csúcs megdől. Noha az érvényben lévő járványügyi jogszabályok lehetőséget adnának arra, hogy a kétnapos versenyt nézők is megtekinthessék, a szervezők az eredeti megállapodásokat szem előtt tartva bejelentették, a szurkolóknak nem lesz látogatható a viadal.

A Tereprallye versenynaptárába 2014-ben került be először a Riverside Baja, és a debütálás azonnal történelmire sikeredett, hiszen a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt törölni kellett az utolsó szakaszt. Nos, úgy tűnik, hogy az idei hatodik versenyen is nyomot hagyhat az időjárás, ugyanis az előrejelzések szerint a pénteki két szakasz alatt bőséges csapadék várható. Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja rendezője elárulta, mindez nem veszélyezteti a verseny megrendezését.

A főszervezőhozzátette, titokban reménykedett abban, hogy a tavalyi, versenymentes év után nagy létszámban neveznek majd a versenyzők, ám arra az álmában sem mert gondolni, hogy megdőlhet a 2019-es nevezési rekord, amikor összesen 66 jármű állt rajthoz a Riverside Baján. Nos, ez a rekord máris a múlté, hiszen hét országból – lengyel, cseh, szlovák, román, olasz, osztrák és magyar versenyzők – összesen 71 jármű nevezett a viadalra, ami egyértelműen részvételi rekord a Riverside eddigi történetében, és kijelenthető, hogy a HunGarian Baja világkupa-futam kivételével az elmúlt tíz esztendőben nem rendeztek ilyen magas létszámban tereprallye versenyt.

Ráadásul ezúttal a három kategóriában – autó, side by side, motor és quad – hosszú idő után először lesznek többségben a motorosok és a quadosok, hiszen összesen 37-en vágnak neki a kétnapos viadalnak. A mezőny erejét jól mutatja, hogy több, a Dakart is megjárt versenyző is ott lesz a rajtnál, többek között az a Miroslav Zapletal is, aki 2019-ben az összetett magyar bajnoki címet is megszerezte, valamint hét hölgy is próbára teszi magát az összesen 227 kilométer – pénteken kétszer 13,5 kilométer, míg szombaton kétszer 50,2 és kétszer 49,8 kilométer vár mindenkire – hosszú versenyen. Ehhez mindössze egy alig több mint 10 kilométeres összekötő szakaszt használnak majd, ami a szervező szerint egyedülálló egy ilyen hosszú verseny esetében.

Régen látott erős mezőnynek köszönhetően egyébként a szervizpark szinte kinőtte az eredetileg kijelölt helyet a pápoci művelődési ház mellett, így a település nagy részén megtalálhatóak lesznek a versenyzők és a csapatok. Nosztalgikus hangulat lesz ez párunknak, hiszen amikor bekerültem a tereprallye világába, bizony ez volt a jellemző a rengeteg induló miatt” – közölte Garamvölgyi Zoltán.

A szakember állítja, a lehető legjobb körülmények várják a csapatokat és a versenyzőket, és biztos lehet abban mindenki, csodálatos szezonnyitó vár mindenkire. Ugyanakkor nézőket annak ellenére nem tudnak fogadni, hogy a járványügyi szabályok egyébként erre lehetőséget biztosítanak.

A Riverside Baja sajnos nem látogatható a nézők számára, ugyanis az engedélyeink így kerültek kiadásra, és nagyon fontos szándékunk, hogy az érintett kistelepülések lakóit, valamint a versenyzőinket és tisztségviselőinket – ezáltal a Rendezvényt – meg tudjuk óvni és problémamentesen le tudjuk bonyolítani. Kérjük fentiek szíves megértését és tudomásul vételét” – fogalmazott a főszervező.

A Riverside Baja történetében először két különdíj kiosztására is sor kerül. Vönöck település különdíjat ajánlott fel a negyedik szakasz leggyorsabb versenyzőjének, míg a házigazda Pápoc a viadal legszebb járművét jutalmazza. Utóbbi esetben az lesz az első, akinek járműve a Riverside Baja Facebook oldalán május 8-ám, azaz szombaton reggel 9.00-tól 17 óráig a legtöbb szavazatot – kedvelő jelet – kapja.  

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/05/03/tobb-mint-hetven-jarmu-vett-reszt-a-tabajdon-rendezett-tereprallye-teszten-es-iskolaban/