Nézők előtt versenyezhet a több mint 200 autót felvonultató mezőny

   Nézők jelenlétében rendezik meg a Mercarius rali országos bajnokság idei szezonjának második futamát a hét végén Egerben és Ózdon, a versenyre több mint 200 páros adta le a nevezését.

    Az eseménynek először ad otthont közösen a két település, amely korábban külön-külön már többször volt házigazdája országos bajnoki fordulónak. A koronavírus-járvány több mint egy évvel ezelőtti kitörése óta első alkalommal rendeznek háromnapos viadalt az ob-n, a pénteki prológra Ózdon kerül sor, szombaton a város környékén versenyez a mezőny, amely aztán vasárnap Eger térségében folytatja a száguldást.


    “A jelenlegi törvényi szabályozás szerint védettségi igazolvánnyal, vagy oltási igazolással látogatható lesz a verseny. Nagyon várjuk már, hogy a közönség visszatérhessen a pályák szélére, és reményeink szerint ismét több tízezren tekintik majd meg a versenyt a helyszínen” – mondta Adamovits Márk főszervező. Hozzátette, az indulók létszáma alapján is érzékelhető, hogy a korlátozások enyhítésével az érdeklődés is megnőtt az ob-futamok iránt.


    A versenyen az idénynyitó Boldogkő-ralihoz hasonlóan ismét rajthoz áll a Citroen Rally Team Hungary színeiben a norvég Mads Östberg, Torstein Eriksen duó, amely címvédő a világbajnokság WRC2-es kategóriájában. Ugyanennek a géposztálynak a 2018-as vb-győztese, a cseh Jan Kopecky szintén indul, mégpedig egy Skoda Fabia Rally2 EVO volánja mögött, oldalán Jan Hlousek honfitárs-navigátorával.


    A hazai élmenők közül ott lesz a viadalon többek között a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián páros (Ford Fiesta R5), a tavaly abszolútban második Turán Frigyes, Bagaméri László kettős (Next Auto Polo R5), a Velenczei Ádám, Bacigal Igor duó (Skoda Fabia R5), de rajthoz áll a négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is egy Mitsubishi Lancerrel.


    “A pandémiás időszak miatt régóta nem rendeztek ilyen hosszú futamot a magyar bajnokságban, mindenki nagyon várta már, hogy visszatérjenek a régi ralis idők” – mondta Turán, hozzátéve, a verseny különlegességét többek között az adja, hogy egyszerre két házigazdája is lesz az eseménynek.


    “Most is próbálunk maximálisan felkészülni és mindent beleadni, hogy sikeres hétvégét zárjunk. Pozitívan állunk a versenyhez, a céljaink nem változtak, szeretnénk kiadni magunkból a maximumot és jó eredménnyel zárni a szezon második futamát” – jelentette ki a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője.


    Az Eger-Ózd rali teljes versenytávja 170 kilométer, a pénteki prológ után (1,2 km) szombaton Ózd környékén hat gyorsasági szakaszra (90 km) kerül sor, vasárnap pedig Eger térségében nyolc szakaszt (78,7 km) rendeznek meg.