Nincs olyan pickup, amivel könnyebb lenne vontatni, mint az új Toyota Tundrával

Az idén tavasszal piacra került harmadik generációs modell már térhatású képet adó 360 fokos kamerarendszerrel, vontatóüzemmódokkal, számos elektronikai vezetéssegéddel és légrugózással is felszerelhető, ami nagyon megkönnyíti a sofőrök számára az utánfutók kezelését.

Az észak-amerikai piacon kapható új Toyota Tundra vontatásra termett full size pickup, és nem csak azért, mert akár egy 5,44 tonnás utánfutót is gond nélkül elhúz, hanem az új, vezetőtámogató funkciói miatt is.

Két új vontatási üzemmód is kiválasztható a középkonzolon lévő gomb segítségével. Már az alap Tow/Haul is javítja a gázreakciót, ami ideális a könnyű és közepes tömegű utánfutókhoz, például kis csónakokhoz. Tow/Haul+ módban viszont a gázreakció még agresszívabb, ami akkor jön jól, ha nagy utánfutókat, például lakókocsikat vagy hajókat vontatnak a Toyotával.

Bármelyik vontatási üzemmódot válassza is ki a sofőr, az új, 443 lóerős, 790 Nm nyomatékú i-Force Max hibrid hajtásláncban (amely egy 3,4 literes ikerturbós V6-os benzinmotorból, egy 10 fokozatú automatikus váltóból és egy közéjük integrált, saját tengelykapcsolóval rendelkező villanymotorból áll, kapcsolható összkerékhajtással kiegészítve) nemcsak a nagy nyomatékú villanymotor működik ilyenkor folyamatosan – jelentősen növelve a vonóerőt alacsony fordulatszámnál -, hanem az üzemanyag-takarékosságot szolgáló, motorleállító start-stop funkció is ki van kapcsolva.

A neves autóipari beszállító Magna következő generációs kamerái és elektronikus vezérlőegységei, amelyek lehetővé teszik a térhatású, háromdimenziós kép alkotását a járműről és környezetéről, már a vadonatúj Tundrához is elérhetőek. Az új pickupot kétféle 360 fokos, körkörös kamerarendszerrel is meg lehet rendelni, amelyek legalább öt kamerát és egy fejlett elektronikus vezérlő egységet tartalmaznak, hogy nagy felbontású képet adjanak a jármű környezetéről. A kamerákból érkező adatokat a vezérlő számítógép egyesíti, a fejlettebb rendszer zökkenőmentesen futó, mesterségesen létrehozott madártávlati 3D-s képet is tud adni a járműről és annak környezetéről. Ez a funkció nagy biztonságot jelent a tekintélyes méretű (5,93 méter hosszú, 2,03 méter széles, és 1,98 méter magas) Tundra manőverezése során, és különösen jól jön vontatás közben.

A Magna új fejlesztésű, fejlett utánfutó-asszisztens és terepfunkciói a 2022-es Toyota Tundrában:

• Trailer Guidance: egy félautomata funkció, amely segít a sofőrnek betolatni utánfutóval a kívánt helyre, ami különösen akkor hasznos, ha szűk helyeken, egyenesen kell manőverezni. A kormányzás feladatát átveszi az autó, a sofőrnek csak a gáz- és fékpedált kell kezelnie. A Trailer Back Guidance funkció az utánfutókkal történő általános manőverezést segíti, míg a Straight Path Assist funkciót úgy tervezték, hogy a Tundra utánfutója tökéletesen egyenes vonalban tolasson, ami korábban nagy nehézséget jelentett a rutintalan sofőröknek.

• A vonóhorog automatikus, egyszeri kalibrálása, amely megkönnyíti a beállítást és lehetővé teszi a különböző utánfutók közötti gyorsabb váltást.

• A TRD Pro vagy a TRD Off-Road csomaggal rendelkező, terepezésre optimalizált Tundrák Multi-Terrain Monitor rendszere többféle kameranézetet biztosít, ami lehetővé teszi a vezetők számára, hogy kiválassza, hogy előrefelé, hátrafelé, vagy oldalról szeretné-e látni a környezetet a műszerfal közepére beépített, 14 colos, nagyfelbontású érintőképernyőn, vagy a feláras digitális belső visszapillantó tükör felületén. Természetesen segédvonalak is segítik a manőverezést.

• A még fejlettebb Panoramic View Monitor rendszer ezeken felül is többféle nézettel rendelkezik: a felső madártávlatos nézettel, a platót mutató nézettel, amely a rakomány ellenőrzésére való, a hátsó osztott nézettel, amely megmutatja, mi van a közelben az utánfutó mindkét oldalán, és egy vonóhorog nézettel, amely a legjobb szögből mutatva segíti az utánfutó csatlakoztatását.

• Az új „átlátszó motorháztető” funkció lehetővé teszi a vezető számára, hogy egy alsó kamera segítségével virtuálisan belásson a Tundra motorházteteje alá, így elkerülhetők azok a sziklák vagy egyéb kitüremkedő akadályok, amelyek terepezés közben kárt tehetnek alulról az autóban.

• Ha az utánfutót csatlakoztatják a Toyota integrált utánfutó-fékvezérlőjéhez, akkor a fejlett holttérfigyelő rendszer képes felismerni a holtteret nem csak a pickup, hanem a vontatmány oldalainál is.

De nem csak az elektronikus vezetéssegédek könnyítik meg a vontatást: az új, elektromosan be- és kihajtható, hatalmas visszapillantó tükrök jobb rálátást biztosítanak az utánfutóra, köszönhetően a hosszú nyakuknak, a magasabb profiljuknak és a tükörrészük átdolgozott gömbsugarának, ami növeli a vezető látóterét.

Természetesen az új tükrök fűtöttek, beépített irányjelzővel és holttérfigyelővel rendelkeznek, valamint a 360 fokos nézetet adó térhatású rendszerek oldalkameráit is tartalmazzák. Sőt, az új tükörházakba még erős LED lámpákat is tettek, amelyek az utastérben található gombbal vezérelhetők, így éjszaka vagy rossz látási viszonyok között fényt sugározhatnak az utánfutó felé.

A felárért rendelhető, új fejlesztésű légrugózás nem csak a terepezést, hanem a vontatást is egyszerűbbé teszi, mivel a megfelelő egyensúly megtalálása érdekében a Tundra hátsó futóműmagasság-szintjét az utánfutóéhoz igazítja.

Fotók: Magna.com