Növelte üzemi eredményét a Boeing a harmadik negyedévben
Tizennyolc százalékkal növelte üzemi eredményét az amerikai Boeing repülőgépgyártó a tavalyihoz képest erősebb kereslet miatt, és felfelé módosította az egy részvényre jutó eredmény-előrejelzését.
A társaság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a harmadik negyedévben a Boeing 24,3 milliárd dollár árbevételt ért el, 2 százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény 18 százalékkal, 2,6 milliárd dollárra javult, ugyanakkor az adózott eredmény 19 százalékkal, 1,8 milliárd dollárra csökkent.
Az év eddigi részében a Boeing 5 százalékkal kevesebb, 68 milliárd dollár árbevételből gazdálkodott a tavalyi évhez képest, ennek ellenére az üzemi eredmény megduplázódott, és a tavalyi 3,6 milliárd helyett 7,2 milliárdot tett ki idén a január-szeptemberi időszakban. Az adózott eredmény 55 százalékkal, 5 milliárd dollárra ugrott.
A fő bevételi forrást jelentő repülőgép gyártásból, bár a tavalyihoz képest 5 százalékkal kisebb, 41,2 milliárd dollár árbevétel keletkezett, az üzemi eredmény így is többszörösére emelkedett. Míg tavaly 804 millió dollárt, addig idén 3,6 milliárd dollárt termelt az üzletág. Ennek hátterében részben a Boeing költségcsökkentő lépései húzódnak meg, több ezer munkavállalóját bocsátotta el.
A Boeing azért tett szert kisebb árbevételre, mert a tavalyihoz képest némileg kevesebb repülőgépet adott át: az év eddigi részében 554 repülőt adtak át üzemeltetésre, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A jó eredmények után a Boeing a korábbi 11,10-11,30 dolláros sávból a 11,20-11,40 dolláros sávba emelte az év végére az egy részvényre várható eredmény mértékét.