Nyílt nap a Hungária kocsiszínben

    Két év után rendez ismét nyílt napot a BKV: május 28-án, a gyermeknap alkalmából számos ingyenes program várja az érdeklődőket a Hungária kocsiszínben.

    Az 1902-ben épített, majd többször átalakított, felújított Hungária kocsiszín 2006 óta a Combino villamosok otthona. A nyílt napon működés közben is megtekinthető lesz a kocsiszín különlegessége, az a beépített emelőberendezés, amely teljes, 54 méteres hosszában tudja megemelni a nagykörúti “cirkálókat” – közölte az MTI-vel a BKV Zrt.


    Itt mutatkozik be a társaság különleges játszóbusza, a Gördülő játszóház is, amelyet egy duplacsuklós Van Hool járműből alakítottak ki, és kívülről a BKV rajzpályázatára érkezett nyertes művek díszítenek. A BKV a járványhelyzet miatt 2021 óta várja, hogy a szélesebb közönség is megismerhesse játszóházat – emlékeztet a közlemény.


    Az előzetesen regisztráltak részt vehetnek egy csarnoklátogatáson vagy a “hógéppel” is utazhatnak, bárki megtekintheti ugyanakkor az Álmok álmodói interaktív kiállítást és a járműkiállítást, vagy részt vehet a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági élményprogramján. A gyerekeket arcfestés is várja, a felnőtteket pedig a toborzó villamos.


    A nyílt napon tartják a BKV Gurulós történetek címmel meghirdetett mese- és novellapályázatának díjátadóját, a közönség pedig mind a 43 beérkezett pályaművet megismerheti majd.