Nyolc szakág 29 versenyzőjével folytatódik a HUMbug utánpótlásnevelési rendszer

    Nyolc autó- és motorsport szakág 29 versenyzőjének támogatásával folytatódik a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség (HUMDA) által tavaly létrehozott Hungarian Motorsport Academy elnevezésű utánpótlásnevelési rendszer, melyben egy versenycsapat mellett a hazai autó- és motorsport szövetséget is segíti a HUMDA.

    Az ügynökség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kiválasztási folyamatot Michelisz Norbert túraautó világkupa-győztes, valamint Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros-világbajnok irányította, és részt vett benne Kálmán Péter, a Hungarian Motorsport Academy szakmai vezetője, valamint Matics Zsolt, a Fit4Race alapítója és teljesítmény-trénere.


    “Tavaly június vége óta, amikor hasonló apropóból először összeültünk, majdnem egy év telt el, és az akkor bejelentett támogatottak által elért eredmények jó alapot adtak arra, hogy a hazai autó- és motorsportban versenyzők támogatása nemzeti üggyé váljon. Azt is látjuk, hogy a HUMDA-nak ez az egyik legerősebb brandje, de nagyon fontos, hogy ebben a programban nem a HUMDA építkezése a fontos, hanem maga az ügy” – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, távolabbi alapvető cél 2025-2026-ra egy valós akadémiai feltételrendszer kialakítása, amely mind a sportolók, mind a szülők, mind pedig a támogatók számára valós jövőképet vázol fel.


    “Fontos tudni, hogy nekünk mindig egy adott keretet kell a lehető legjobban szétosztani, de ez nem könnyű dolog. Mi is komoly szakmai elvárásokat fogalmazunk meg az elnökség felé, és erre azért van szükség, hogy a rendszer egy idő után magától működjön” – jelentette ki Michelisz Norbert. “Jelenleg sajnos a magyar autó-motorsportban pusztán az eredmények alapján nem lehet eldönteni nagyon sok szakágban, hogy ki az, aki támogatásra érdemes. Azon dolgozunk, hogy a jövőben eljussunk arra a szintre, ahol a pályán mutatott teljesítmény alapján, szubjektív külső hatások nélkül lehet dönteni a támogatásról” – tette hozzá.


    Talmácsi Gábor arról beszélt, hogy a Hungarian Motorsport Academy egyedülálló program az autó-motorsportban, és kiemelte, külön öröm a számára, hogy a tavaly kiválasztottak közül többen is világ- és Európa-bajnoki eredményeket értek el.


    “Tavaly nagy merítésből kellett válogatni, azóta eltelt csaknem egy év, így már az eredmények alapján lehetett dönteni a folytatásról” – mondta a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentiméteres kategóriájának 2007-es bajnoka.
    Kálmán Péter hangsúlyozta, hogy mindazt, amit az élsportban elsajátítanak az ifjú versenyzők, később az utcai közlekedésben is hasznosítani tudják.


    “Akik most itt ülnek támogatottként, ők a jéghegy csúcsát jelentik, de nekünk az is feladatunk, hogy előteremtsük a nagy merítési lehetőséget, és a fiatal sportolókat felkészíteni mindenre, ami a modern közlekedési morállal együtt jár” – jelentette ki.


    Matics Zsolt kiemelte, hogy ez már a program második fázisa, amelyben a felkészítés és bizonyos teljesítménytényezők optimalizálása a feladatuk.


    “Közben pedig természetesen figyelnünk kell az újonnan feltűnő, nemzetközi eredményekre is képes versenyzőkre, akiket szintén fel kell mérnünk” – mondta.

    A Hungarian Motorsport Academy versenyzői:
    autósport:
gokart: Gáspár Benett, Gender Tamás, Hideg-Szikszai Ádám, Krepcsik Áron, Molnár Martin, Zsebő Marcell
rali: Csomós Miklós, Hangodi Bendegúz, Herczig Patrik, László Martin
ralikrossz: Benyó Máté
túraautó: Bucsi Attila, Losonczy Levente
    motorsport:
gyorsasági motor: Farkas Kevin, Görbe Soma, Kovács Bálint, Kovács Zoltán, Molnár Gergő, Számadó Máté, Varga Tibor, Vincze Martin
motokrossz: Katona Áron, Pergel Bence, Técsi Márk, Zanócz Noel
supermoto: Surányi Balázs
enduro: Liszka Roland, Szőke Márk, Zsigovits Norbert
    versenycsapat:
Révész Racing (kamion Európa-bajnokság)
    támogatott szövetségek:
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ)
Magyar Motorsport Szövetség (MAMS)