Nyolcszemélyes kabrió a Lexustól?

Igen, ilyen is van.

A januárban bemutatott Lexus LC Cabriolet tanulmányautó apropóján érdemes áttekinteni a márka korábbi nyitható tetős modelljeit, közöttük a világ talán legextravagánsabb luxuskabrióját.

A Lexus vezérkara 1996-ban döntött úgy, hogy kabrió modellel teszi teljessé a luxusmárka kínálatát. A projektet Yasushi Nakagawa mérnökre és Sotiris Kovos formatervezőre bízták. Utóbbi Európában, a Côte d’Azur-ön keresett és talált ihletet az autóhoz, amely egészen eredeti módon a luxushajók világából kölcsönözte idomait és arányait. A modell előtanulmányát 1999-ben, Tokióban mutatták be, majd két évvel később, gyakorlatilag változatlan formában piacra került az SC430. A kor divatja szerint nyitható keménytetővel szerelt, kétajtós modell orrában az LS430 luxuslimuzinból átemelt, 290 lóerős, nyolchengeres motor dolgozott, noha a műszaki alapokat nem a Lexus zászlóshajója, hanem a sportosabb GS szedán adta. A tető nyitása, illetve zárása 25 másodpercet vett igénybe, az autó 6,2 másodperc alatt repítette 100 km/h-ra négy utasát.

Bár 2010-ben befejeződött az SC430 gyártása, a márkarajongók már 2008-ban megnyugodhattak affelől, hogy nem maradnak nyitott Lexus nélkül: ekkor mutatkozott be ugyanis a második generációs IS szedánból eredeztetett, de csupán kétajtós, négyszemélyes kompakt kabrió. A dizájn erősen emlékeztetett a 2004-ben színre vitt LF-C formatanulmányra, bár annak kamerákkal helyettesített visszapillantó tükre értelemszerűen nem valósult meg. A tanulmány V8-as blokkja helyett a szériamodell 2.5 literes, hathengeres motorral, IS 250 C típusjelzéssel került forgalomba. Ez később összkerékhajtást kapott, illetve elérhetővé vált egy 3.5 literes, 315 lóerős variáns, az IS 350 is. Az autó háromrészes keményteteje 21 másodperc alatt tűnt el.

A Lexus több alkalommal is demonstrálta, hogy ennél szélesebb palettán is el tudná képzelni a kabriózást. A 2008-as LF-AR koncepcióautó, az LFA utolsó előtanulmánya, majd az RC kupé alapjaira épülő, 2014-es LF-C2 formatanulmány egy teljes, boldog kabriócsalád álmát ígérte, ám ezek végül nem valósultak meg. Sem az LFA-ból, sem az RC-ből nem készült nyitható tetős verzió, így amikor 2015 után megszűnt az IS C, a Lexus rajongóknak le kellett mondaniuk a friss szellő élményéről – legalábbis hivatalosan.

Egy kabriókra szakosodott átépítő műhely, a kaliforniai Newport Convertible Engineering (NCE) ugyanis gondolt egy merészet, és kezelésbe vette a létező legnagyobb Lexust, az LX 570 szabadidőjárművet. A három üléssoros, nyolcszemélyes óriás elegáns vászontetőt kap, cserébe övvonalán felül mindent eltávolítanak róla a szélvédőkereten és a B-oszlopokon kívül – utóbbiakat masszív merevítő elem köti össze, így biztosítva a konstrukció megfelelő szilárdságát. A többrétegű tetőt motor mozgatja, méreteihez képest meglehetősen gyorsan: nyitása és zárása egyaránt mintegy 13 másodperc alatt végbemegy. Az 1983-ban alapított NCE meglehetősen szűken bánik a műszaki adatokkal, de a fényképek alapján a harmadik üléssor kabrió üzemben is használható marad, ráadásul a fejtér is végtelenre nő. A csomagtartóhoz egy széles és magas nyíláson keresztül férhetünk hozzá; praktikuma értelemszerűen csorbát szenved, de a kidolgozás minősége megkérdőjelezhetetlen.

Az NCE Lexus LX 570 Convertible árát hivatalosan nem hozta nyilvánosságra gyártója, ám pár évvel ezelőtt a korlátozott példányszámú autó egy példánya eladósorba került Dubaiban, megdöbbentő 350 ezer dollárnak megfelelő összegért. Ennél jóval olcsóbb (cserébe „csupán” négyszemélyes) lesz a Lexus új, saját gyártású kabriója, amennyiben megvalósul – márpedig az idei Detroiti Autószalonon bemutatott LC Convertible Concept kapcsán nem feltételes módban nyilatkoztak egy esetleges leendő luxuskabrióról a márka illetékesei. Arról ugyanakkor nincs hír, hogy mikor érkezhet meg a szériagyártású modell.

Fotók: Lexus, www.newportconvertible.com