Októberig több használtkocsit adott el a ‘fehérvári kereskedő, mint tavaly

„Szeptember végéig több használt gépkocsit adtunk el, mint az egész tavalyi évben – mondta el blogunknak Wilcsek Róbert, a székesfehérvári Wolf Autó Kft. használtautó-értékesítője. – Olyannyira, hogy még a tavaszi kijárási korlátozások sem érintették jelentősen kedvezőtlenül a céget. Így a tavalyi egész évben eladott mennyiségnél húsz százalékkal több használtautót adtunk el az idei első kilenc hónapban.”Mindezt annak ellenére, hogy ma már viszonylag ritka a nézelődő, bámészkodó érdeklődő: a vevők az interneten kiválasztott konkrét autóért jönnek be.

A SUV természetesen továbbra is a legkeresettebb kategória, ugyanakkor az elmúlt 2-3 évben az egyterűek (MPV) iránti érdeklődés élénkülése is jól érzékelhető Wilcsek Róbert tapasztalatai szerint.

Az is érdekes, hogy amíg a múlt évtizedben a fehér nem számított menő színnek, mert az mondták rá, hogy minden kocsi olyan lesz tőle, mint egy „céges futárautó”, addig a globális felmelegedés eredményeként divatszín lett a fekete mellett. Az új modelleknél ezért a fehér szín feláras is lett.

Ahogyan az amerikai The Drive írja, annyira feljött a fehér, hogy tavalyelőtt az újautó világpiacon 39, tavaly pedig 38 százalékos részesedést ért el, de az idei megrendelések ismét a fehér emelkedését mutatják. A magazin nem jutott amerikai adatokhoz, ám talált egy lengyel kimutatást, amely az elmúlt 30 év színdivat változásait mutatja be, amely valószínűleg közel járhat a magyarországi trendhez.

car-color-graph_m.jpg
Kedvenc autószínek Lengyelországban, gyártási év szerint (The Drive)

A Wolf Autó Kft. használt-üzletága idén a legalacsonyabb áron, mindössze egymillió forintért egy 2007-es SEAT Cordobát adott el, míg a másik végletet egy idei Škoda Kodiaq képviselte 14 millió forintos vételárral.

dasblog