Oláh Gyárfás: „Az ilyen rendezvények biztosítják a sportág jövőjét!”

Nem egészen egy hét múlva – május 7-től 8-ig – elrajtol a 2021-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Bajával, és a szakág, valamint a sportág hazai jelenlegi és remélt versenyzői egy remek hangulatú teszttel és az újoncok számára rendezett iskolával zárták a felkészülést az idei szezonra. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kijelentette, nagyon nagy szüksége van a sportágnak a május 1-ei, Tabajdon tartott rendezvényre, ahol jó volt megtapasztalni a tereprallye-ban érdekeltek összefogását a versenyzőktől a tisztviselőkön át egészen a pályabírókig. Egy biztos, a hétvégi bajnoki rajton már nézők is lehetnek.

A Tereprallye szakág újonnan megválasztott vezetősége mindent elkövet annak érdekében, hogy a sportág visszakerüljön oda, ahova mindig is tartozott. Ennek érdekében a tavalyi esztendőben a vírus áldozatává vált bajnoki szezon után 2021-ben egy hat állomásból álló Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokságot szerveztek, melynek szezonnyitójára, a Riverside Bajára május 7-én és 8-án kerül sor Pápócon. Ám előtte, május 1-én megrendezésre került a Majáliskola, amely egyrészt az újoncok számára biztosított lehetőséget az elméleti és gyakorlati képzésre, illetve a sportág valamennyi aktív versenyzője letesztelhette, hogy is tart valójában a felkészülésben nem egészen egy héttel a bajnoki rajt előtt.

Nos, résztvevőkben nem volt hiány Tabajdon, hiszen több mint hetven járműautó, motor, quad és side by side – szelte a >>>