Őrizd az életet az utakon!

Évente átlagosan több mint 16.000 közlekedési baleset történik Magyarországon. Ebből csaknem 600, azaz az esetek 3%-a halálos kimenetelű. A közlekedési balesetek 11%-ában pedig gyermekek is érintettek. A Magyar Autóklub a 6. EU Globális Közlekedésbiztonsági hetéhez csatlakozva, annak a megfelelő sebesség megválasztására való figyelemfelhívását támogatva egy kisfilmet forgatott, melyben kisiskolás gyermekek segítségével hívja fel a közlekedők figyelmét a balesetmegelőzésre.

A videóban kisiskolások főszereplők és ők hívják fel a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára. A MAK szakértői úgy gondolják, hogy az oktatási intézmények közelében különösen fontos a sebességkorlátozások betartása, valamint a megfelelő tempó megválasztása. Mindemellett a közlekedési morál további javulására is szükség lenne, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján még mindig sok közlekedési baleset történik hazánk útjain. Aggasztó, hogy a szerencsétlenségek 3,3 százaléka halálos kimenetelű, 11 százalékuknál kiskorúak is érintettek, közel egyharmaduk esetében pedig a helytelenül megválasztott sebesség a kiváltó ok.

Egyesületünk évek óta részt vesz a különböző hazai és világszervezetek közlekedésbiztonsági akcióiban, s támogatjuk a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szervezésében zajló Streets for Life kampányt, ami a gyermekek biztonságos közlekedésének elősegítését tűzte ki célul. 

2021.05.17.