Országszerte emelkedett a garázsok ára

     A fővárosban és a megyeszékhelyeken is jelentősen emelkedett a fedett gépkocsibeállók iránti kereslet, ami meglódította az árakat: van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt harminc százalékos a drágulás – közölte az Otthon Centrum az MTI-vel kedden.

    Az ingatlanközvetítő hálózat országos körképe alapján a garázsok ára tavaly 26,7 százalékkal nőtt az előző évi adatokhoz képest, így az átlagár 6,3 millió forintra emelkedett. A kereslet 2022-ben 15 százalékkal nőtt 2021-hez viszonyítva, az Otthon Centrum szakértői szerint az árak emelkedésében közrejátszhatott, hogy a magas infláció miatt befektetési céllal is vásároltak gépkocsibeállókat.


    A hálózat saját adatain alapuló elemzése szerint a budai kerületekben 5,5-6,5 millió forint között alakult az átlagár, de nincs nagy különbség a kerületek között. Főváros-szerte majdnem mindenhol emelkedett az árszint 2022-ben, a XIII. kerületben például több mint 30 százalékkal. A külső pesti kerületek drágultak a legnagyobb mértékben, így már ott is csak 5 millió forint felett lehetett gépjármű tárolót venni – közölték.


    Kitértek arra is, hogy a megyei jogú és a vidéki városokban a garázsok iránti kereslet hagyományosan mérsékeltebb, hiszen több hely van az autók tárolására. A garázsok a legtöbb megyei jogú városban 4-6 millió forint között keltek el tavaly.


    Siófokon, ahol sok új építésű projekthez kapcsolódó garázs talált gazdára, az átlagár elérte a 7,4 millió forintot, ami országos árrekord – írták a közleményben. Hozzáfűzték, Debrecenben tavaly átlagosan 4 millió forintot ért egy garázs, Miskolcon és Szekszárdon 4,5 millió, Tatabányán 6 millió forint volt az átlagérték.


    Az Otthon Centrum szakemberei megjegyezték, a garázsok árazásában településen belül is jelentős eltérések adódhatnak, és befolyásolja az árakat az is, hogy fedett tárolóról, mélygarázsról vagy önálló garázsépületről van-e szó.