Összefoglaló az M1-esen történt tragikus tömegszerencsétlenség sérültjeinek állapotáról

Video archives concept.

Többeket hazaengedtek ambuláns ellátásuk után az M1-es autópályán szombaton történt tömegbaleset sérültjei közül – derült ki az MTI tudósítóinak vasárnapi érdeklődése nyomán adott kórházi válaszokból.

    A tömegbaleset helyszínéről a mentők a sérülteket győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel. Arról is tájékoztatott, hogy a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és tíz gyermek, valamint huszonkilenc felnőtt sérült meg.


    A rendőrség később azt közölte, hogy az egyik kiégett autóroncs alatt egy holttestet találtak, az áldozat egy 44 éves férfi.


    A BRFK vasárnap délelőtti közleménye szerint a balesetben 41 gépjármű volt érintett. Az elhunyt férfin kívül 39-en sérültek meg; a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.


    Villányi Balázs, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI-nek vasárnap telefonon azt mondta, hogy intézményükbe kilenc sérültet szállítottak, közülük egyet mentőhelikopterrel. A kilenc sérült közül négyet vettek fel a kórházba, két felnőttet és két gyermeket. Négyük közül háromnak súlyos, de nem életveszélyes a sérülése. A további öt sérült ambuláns ellátásban részesült.


    A székesfehérvári Szent György Kórházba szintén kilenc sérültet vittek a mentők. Az intézmény sajtószóvivője, Leffelholcz Marietta közlése szerint egy embert bordatörés és légmell, egy másikat végtagtörés, egy harmadikat pedig szegycsonttörés miatt láttak el a kórházban. A többi sérült kisebb zúzódásokat szenvedett.


    A budapesti, Fiumei úti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központba három sérültet – két nőt és egy gyermeket – szállítottak a mentők, állapotuk stabil, nem életveszélyes – írta az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az egyik nő könnyű medencesérüléssel szorul kórházi megfigyelésre. A másik nő könnyű sérülésekkel, zúzódásokkal került be, egy kétéves gyermeket műtéti kezelést nem igénylő combcsonttöréssel és zúzódásokkal vettek fel. Előreláthatólag napokon belül mindhárman elhagyhatják az intézetet – írták.

Korábban: