Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
     Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

    A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig.


    “Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a ‘távolsági szorongást’, vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán” – nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról.


    Négy jelentős nemzetközi befektető támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, az Egyesült Királyságból a British Petroleum, a dél-koreai Samsung és a japán TDK elektronikai vállalat.  


    Myersdorf 2012-ben alapította meg vállalkozását, amely korábban, az autók meghajtását biztosító akkumulátorok előtt telefonokon, drónokon és elektromos rollereken  tesztelte >>>