Over the air – A rendszerfrissítés szintet lép a Mercedes-Benznél

Mindig frissen: a Mercedes-Benz járművek folyamatosan fejlődnek

Stuttgart. A Mercedes-Benz tovább bővíti a járművek programjainak és rendszereinek vezeték nélküli, online (Over the air, azaz OTA) frissítési lehetőségeit. Ez a megoldás, amely először 2013-ban az USA-ban volt elérhető, mára az MBUX rendszer esetében mindennapossá vált: az eltelt időben tizenkétmillió online frissítés történt a Mercedes-Benz gépjárműveken. Világszerte számos MBUX ügyfél látogathat el a Mercedes me Store-ba, hogy kiegészítő szolgáltatásokat és opcionális lehetőségeket rendeljen meg. Az over the air frissítéseknek köszönhetően teljesen új lehetőségek nyílnak meg az ügyfelek előtt.

A járműben található navigációs térképek frissítése az E-osztállyal kezdődött 2016-ban. Ami korábban valamilyen adathordozó, például DVD behelyezését vagy szervizlátogatást igényelt, mára automatikusan, vezeték nélkül történik évente akár több alkalommal is, ha az ügyfél aktiválta a szolgáltatást a Mercedes me portálon.

„Az over the air frissítés nem újdonság számunkra. Sok évnyi tapasztalatnak és számos sikeres OTA-kampánynak köszönhetően ügyfeleink mindig gördülékenyen érhetik el a legújabb szoftvereket járműveikben. Vezeték nélkül nem csak szoftverfrissítéseket telepíthetünk a gépjárműveken, de olyan megoldásokat is, amelyek az autók értékesítésekor még nem voltak elérhetők. Az OTA frissítések segítségével a jármű egyre hatékonyabb eszközzé válik az ügyfeleink számára,” mondta Georges Massing, a Mercedes-Benz AG digitális járműtechnologóiáért és mobilitásért felelős vezetője.

Hogy működik mindez a valóságban? Amint a Mercedes-Benz új frissítést tesz közzé, üzenet jelenik meg a központi kijelzőn; ezt követően a frissítés letöltése és telepítése a háttérben történik. Fontos, hogy az ügyfélnek a folyamat végén el kell fogadni a feltételeket az aktiváláshoz. Ezzel a módszerrel a Mercedes-Benz gépjárművekben mindig a legfrissebb szoftverváltozat lesz elérhető. Az adatátvitelhez a Mercedes-Benz a mobil rádiótechnológiát használja a járműbe épített kommunikációs modul segítségével – a lehető legbiztonságosabb módon.

További fontos részét képezi a folyamatosan frissülő és fejlődő felhasználói élménynek az új funkciók megrendelése a Mercedes me Store-ban: jelenleg az okostelefonos integráció (Apple CarPlay vagy Android Auto), az In-Car Office alkalmazás vagy az optimális rádióvételt lehetővé tevő DAB+ (digitális rádió) szolgáltatások érhetők el. Ráadásul a szolgáltatások lejárt előfizetése is gyorsan és könnyedén megújítható online, a Mercedes me Store-ban.

Néhány megoldás és szolgáltatás esetében még csak frissítésre sincs szükség a járműben, ugyanis az MBUX egy hibrid rendszer, amely a járműben gyűjtött információkat és a felhőben tárolt adatokat egyesítve dolgozik. Így működik például a „Hey Mercedes” beszédvezérlése is. A rendszer folyamatosan új szavakat és kifejezéseket tanul a felhőből történő adatátvitellel, hogy minél több kérdésre tudjon azonnali választ adni.

Emellett folyamatos adatátvitel is történik, például az aktuális forgalmi viszonyok vagy időjárási helyzet kapcsán, beleértve például a síterületek hójelentéseit is.

Az A-osztály vásárlói – akik már 2018 óta élvezik az MBUX szolgáltatásait – kiegészítő streaming szolgáltatókhoz is hozzáférhetnek, mint például a TIDAL és az Amazon Music*. Emellett az MBUX közvetlen hozzáférést kínál a Mercedes me Store-hoz, és bizonyos nyelvek esetében megjelent a tegezés lehetősége is. A jármű korától függően olyan további funkciók is letölthetők, amelyek a legfrissebb modellek fedélzetén már megtalálhatók. Az alábbiakban ezt az A-osztály példáján mutatjuk be:


Gyártási idő
MBUX funkciók2018.03. – 2018.10.2018.10. – 2019.06.2019.06. – 2020.06.2020.06. – 2020.12.
Online zene: TIDALxmár gyárilag a fejegységenmár gyárilag a fejegységenmár gyárilag a fejegységen
Mercedes me Storexxmár gyárilag a fejegységenmár gyárilag a fejegységen
Tegezés (bizonyos nyelvek esetén)xxxmár gyárilag a fejegységen
Online zene: Amazon Music*xxxx

x= OTA frissítés elérhető

A Mercedes-Benz frissítési stratégiájának következő lépése a vadonatúj S-osztályban lesz elérhető. A jármű elektronikájának kialakítása több mint 50 járművezérlő-egység, valamint a teljes MBUX rendszer vezeték nélküli frissítését teszi lehetővé, beleértve a központi kijelzőt is.