Ózongenerátorokat vásárolt a Volánbusz a hatékony fertőtlenítésért

     A Volánbusz a veszélyhelyzet megszűnése után is fokozott figyelmet fordít a kórokozók elleni küzdelemre autóbusz-járatain, ezért 58 ózongenerátort vásárolt.

    A Volánbusz Zrt. pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy március óta csaknem 650 autóbusz belső légterében végeztettek ózonos fertőtlenítést. Az eljárás hatékonysága olyannyira meggyőző volt, hogy úgy döntöttek, saját gépeket vásárolnak.


    Az 58 ózongenerátor nyolcmillió forintba kerül; az új készülékekkel naponta csaknem 350 autóbuszt tisztítanak, így húsz nap alatt a teljes – mintegy 6500 buszból álló – járműállomány sorra kerül.


    Hozzátették, hogy az ózon az egyik legerősebb oxidáló- és fertőtlenítőszer, minden ismert mikroorganizmust megsemmisít, és – ellentétben a hagyományos vegyszerekkel –  a baktériumok, vírusok és gombák nem válnak immunissá ellene.


    Közölték: továbbra is fokozottan takarítják az állomásokat is, és országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót helyeztek ki.