A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján, így a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és a belvárosban is vasárnaptól szerdáig. Mondjuk az M3-ason befelé megállhattak volna az...
Hű de unalmas volt! Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi szezonzáró, végtelenül unalmas Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjat. A 28 éves versenyzőnek ez volt idén a harmadik sikere, pályafutása mindhárom futamgyőzelmét 2017-ben...
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a...
Tengelysúlymérő állomás tesztelése miatt forgalomlassulás és torlódás várható hétfőn az M1-es autópályán a Lajta pihenőhelynél, mindkét irányban – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t. A közlemény szerint a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket...
A tanúsított karosszériajavító műhelyek száma Európa-szerte mára elérte a nyolcszázat A biztosítóbarát, tanúsított karosszériajavító műhelyek számának növekedése kedvezően hat a javítások minőségére és hatékonyságára, valamint az ügyfél-elégedettségre is. A Nissan a lehető legjobb...
Egyéb
by Iroda Távirati · Published 2017.11.26.
· Last modified 2017.11.25.
Az energiahatékonyság és a közlekedés jelenti a hazai települések legnagyobb problémáját – derül ki a Modern Gyárak Éjszakáján, a GE nagykanizsai fényforrásgyárába látogatók körében végzett felmérésből. A válaszadók többsége a közvilágításban a hideg színhőmérsékletű,...
Egyéb
by Iroda Távirati · Published 2017.11.26.
· Last modified 2017.11.25.
Rekord nevezői létszámmal rajtolt el a hatodik LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-verseny, a magyar kupafutam harmadik állomása. Az időjárás jelentések riogatók voltak, ennek ellenére a teljes verseny megúszta szárazon, a hidegtől és néhány felhőtől...
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján, így a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és a belvárosban is vasárnaptól szerdáig. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának...
Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-es autópályán, a 70-es kilométernél újra két sávon haladnak a járművek a Balaton irányába, miután befejeződött a műszaki mentés – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombat délután....
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi versenyen ő indulhat majd az első rajtkockából. A 28 éves Bottasnak ez az idei harmadik,...
Mint arról korábban már beszámoltunk, a korán reggel, Szolnoknál történt rettenetes baleset, valamint az M7-esen történt tragédia után halálos baleset történt a Hódmezővásárhely és Szikáncs közötti úton is szombat délelőtt. Az MTI fotói: http://egyszermarlattamautot.hu/2017/11/25/fotok-erkeztek-szolnoknal-tortent-rettenetes-balesetrol/
Mint arról korábban már beszámoltunk, halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették. A súlyos sérültek közül egy ember a kórházba szállítás után vesztette életét, egy sérült állapota pedig továbbra is életveszélyes....
A korán reggel, Szolnoknál történt rettenetes baleset, valamint az M7-esen történt tragédia után halálos baleset történt a Hódmezővásárhely és Szikáncs közötti úton is szombat délelőtt – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. Egy ember meghalt, egy...
A korán reggel, Szolnoknál történt rettenetes baleset után újabb halálos baleset történ, ezúttal az M7-es autópályán szombat délelőtt. Ezért Székesfehérvárnál lezárták a Balaton felé vezető oldalt – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A közlemény...
Mint arról korábban már beszámoltunk, a reggeli nagy ködben egy kisbusz és egy nagyobb autóbusz ütközött össze nem sokkal háromnegyed hat előtt a 4-es út 99. kilométerénél, a Szent István hídnál. http://egyszermarlattamautot.hu/2017/11/04/biztonsagos-kozlekedes-kodos-idoben/
Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A nagy ködben egy kisbusz és egy nagyobb autóbusz ütközött össze nem sokkal...
Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Nem sokkal háromnegyed hat előtt Szolnok belterületén, a 4-es út 99. kilométerénél két...
Egyéb
by Iroda Távirati · Published 2017.11.25.
· Last modified 2017.11.24.
Forgalomkorlátozások Budapesten külföldi delegáció érkezése miatt november 26-tól 29-ig Külföldi delegáció közlekedésének és fővárosi tartózkodásának biztosítása miatt 2017. november 26. (vasárnap) és 29. (szerda) között rendőrségi korlátozásokra kell számítani a belvárosban: lezárják a...
Hogy melyik f*sz találta ki, hogy pont pénteken délután hurcolják át Tökölről a Parlament elé a termetes fenyőt, nem tudni. Az azonban biztos, hogy édes anyukája nem keveset csuklott a nap folyamán… ...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.