Peugeot 308 – Perfect FIT

PERFECT FIT – természetesen hatékony

Az új PEUGEOT 308 az EMP2 (Efficient Modular Platform) padlólemez megújult változatára épül, amely többféle meghajtás hordozására is alkalmas, köztük a 100%-ban elektromos meghajtáséra is. A bevezetés időpontjában kétféle plug-in hibrid változat lesz elérhető.

A platform új szerkezeti elemeket kapott, melyek révén még hatékonyabb, még biztonságosabb lett, illetve még inkább szolgálja a vezetés kényelmét és örömét.

Az új PEUGEOT 308 új arányai megerősítik a modell helyét a szegmensben:

  • megnövelt hossz: 4,36 m (+11 cm),
  • meredekebb, hátrébb került szélvédő,
  • nagyobb tengelytáv: + 55mm, azaz összesen 2,675 m, amit elsősorban a hátul utazók érzékelhetnek.
  • 20 mm-rel alacsonyabb karosszéria, azaz 1,44 méteres magasság.

A csomagtér mérete 412 liter, ebből 28 liter a szőnyeg alatti rekeszek térfogata. A hátsó üléstámlák lehajtásával a csomagtér mérete 1323 literre növelhető.

Az új PEUGEOT 308 aerodinamikai mutatói kiemelkedőek: a Cx 0,28, az SCx pedig 0,62 m². Minden látható és kevésbé látható karosszériaelem (lökhárítók, légterelők, diffúzor, oszlopok, visszapillantók, alvázborítások stb.) komoly optimalizáláson estek át. Még a kerekek kialakításának is a hatékonyabb aerodinamika és a jobb teljesítmény volt a célja.

Az új PEUGEOT 308 gumiabroncs-választéka 16-18 collos méretekből áll. Az A és A+ osztályú abroncsok igen hatékonyak, ugyanakkor nem fosztják meg a használót a márkától megszokott vezetési élménytől és menetteljesítménytől.

Minden fejlesztés központi célja a hatékonyság volt. Az új platform maga is hozzájárul ahhoz, hogy az új PEUGEOT 308 üzemanyag-fogyasztása és CO₂-kibocsátása minden eddiginél alacsonyabb lett.

A rázkódás kiszűrésére, a karosszéria szilárdságának növelésére új szerkezeti elemeket vetettek be a fejlesztők. Ennek hála, az új PEUGEOT 308 kiemelkedő vezetési élményt nyújt, példás úttartással, prémium kényelemmel, rendkívül kellemes vezethetőséggel és – a 10,5 méteres fordulókörnek köszönhető – könnyed városi manőverezhetőséggel.

PERFECT FIT – barátságos kényelem az utastérben

Az új PEUGEOT 308 üléseit úgy alakították ki, hogy tökéletes kényelmet nyújtsanak és kiemeljék a felhasznált anyagok minőségét: kevert szálú szövet, technikai szövet, alcantara, dombornyomott bőr és színes nappa bőr.

A GT változatokban a kárpitot adamit színű díszvarrás egészíti ki a műszerfalon, az ajtók belső felületén és a középkonzol párnázott felületein.

Egyes változatokon szériafelszereltségként, máshol opcióként az első ülések AGR (Aktion für Gesunder Rücken) megkülönböztető jelzést kaptak, amely az ülések ergonomikus kidolgozását és a sokoldalú beállítási lehetőségeket ismeri el. Az ülések egyes változatainál akár 10 féle elektromos beállítási lehetőség és 2 beprogramozott üléspozíció is elérhető.

Mindkét első ülés rendelhető 8 ponton működő masszázsfunkcióval, többféle masszázsprogrammal és természetesen ülésfűtéssel.

A hátsó üléseknél az 55 mm-rel megnövelt tengelytáv nagyban növeli az utasok kényelmét, jóval több hely jut a térdeknek. Bővül a kapcsolódási lehetőségek köre is: az Allure szinttől felfelé 2 USB csatlakozó áll rendelkezésre (töltésre, ill. töltésre és adatátvitelre) a középkonzol hátsó részén. A 2/3 – 1/3 arányban dönthető hátsó ülések között síalagút található, az azt eltakaró könyöklőben pedig két nagy méretű pohártartó és egy telefontároló kapott helyet.

A csúcstechnológia az új PEUGEOT 308 üvegfelületein is megjelenik:

  • teljes felületén fűthető szélvédő,
  • megnövelt vastagságú első és hátsó ablakok,
  • hangszigetelő burkolattal ellátott első oldalablakok (verziótól függően),
  • Allure szinttől felfelé keret nélküli belső visszapillantó tükör, a hibrid változatoknál ciánkék LED-del, amely kifelé jelzi, ha az autó teljesen kibocsátásmentesen halad.

Teljesen megújult a légkondicionáló rendszer, minden utas nagyobb kényelmére. Különösen a hátul utazók járnak jól, hiszen a középkonzol hátsó részén új légbeömlő nyílások kaptak helyet.

Az új PEUGEOT 308 az utastér levegőminőségére is ügyel: az AQS (Air Quality System) berendezés folyamatosan ellenőrzi az utastérbe jutó levegő minőségét, és szükség esetén aktiválja a légcserét. A GT változatokban ezt a szolgáltatást a Clean Cabin funkció egészíti ki, amely kiszűri a szennyező gázokat és mikrorészecskéket. Az utastér levegőjének minőségéről a központi érintőképernyőn kaphatunk információt.

Az új PEUGEOT 308 vadonatúj Premium FOCAL® hifi rendszerét az audióberendezések francia specialistájával, a Focallal együttműködésben fejlesztette ki a márka. A közös fejlesztés több mint 3 évig tartott.

A Premium FOCAL® hifirendszer 10, exkluzív szabadalommal rendelkező technológiával készült hangszórót tartalmaz:

  • 4 TNF fordított dóm alumínium magassugárzó,
  • 4 Polyglass membrános középsugárzó 165 mm-es TMD (Tuned Mass Damper) felfüggesztéssel,
  • 1 Polyglass középsugárzó,
  • 1 háromutas ovál Power Flower™ mélynyomó.

Ezek az eszközök egy új, 690 wattos, 12 utas, D osztályú erősítőhöz csatlakoznak, és ARKAMYS hangprocesszor rendszer kezeli őket.

A Peugeot és a Focal fejlesztői közösen határozták meg az egyes hangszórók pontos helyét is, azért, hogy minden utas tökéletes hangzást élvezhessen.

A hangzás az utastér egészében stabil és pontos, a hangok tiszták és teljesek, a basszusok mélyen és telten szólnak.

PERFECT FIT – a motorválaszték

A Power of Choice koncepciója nagyon fontos a márka számára, ezért az új PEUGEOT 308 kétféle tölthető hibrid hajtással kerül forgalomba:

  • HYBRID 225 e-EAT8 / kétkerék-meghajtással / egy 180 lóerős (132 kW) PureTech motor és egy 81 kW-os elektromos motor alkotja, e-EAT8 automata váltóval társítva / akár 26 g/100 km C0₂-kibocsátással és 59 km elektromos hatótávval (WLTP protokoll szerint, hivatalos engedélyeztetés alatt álló adat),
  • HYBRID 180 e-EAT8 / kétkerék-meghajtással / egy 150 lóerős (110 kW) PureTech motor és egy 81 kW-os elektromos motor alkotja, e-EAT8 automata váltóval társítva / akár 25 g/100 km C0₂-kibocsátással és 60 km elektromos hatótávval (WLTP protokoll szerint, hivatalos engedélyeztetés alatt álló adat),

A lítiumion akkumulátor kapacitása 12,4 kWh, teljesítménye 102 kW. Kétféle töltő elérhető hozzá, amelyek minden élethelyzethez, minden töltési lehetőséghez alkalmazkodnak: szériafelszereltségként egy 3,7 kW-os egyfázisú, illetve opcióként egy 7,4 kW-os egyfázisú töltőberendezés.

A várható töltési idők az alábbiak szerint alakulnak:

  • 7,4 kW-os Wall Box (32 A): egyfázisú, 7,4 kW-os töltőkábellel teljes töltés 1 óra 55 perc alatt,
  • megerősített aljzatról (16 A): egyfázisú, 3,7 kW-os töltőkábellel teljes töltés 3 óra 50 perc alatt,
  • szabványos aljzatról (8 A): egyfázisú, 3,7 kW-os töltőkábellel teljes töltés 7 óra 5 perc alatt.

Az új PEUGEOT 308 a következő, alacsony (akár 117 g/km) CO₂-kibocsátású belső égésű motorokkal érhető el. A motorok a még folyamatban lévő WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicules Test Procedures) jóváhagyási eljárás szerint megfelelnek a legújabb EURO6 normáknak.

3 hengeres, 1,2 literes benzinmotorok:

  • PureTech 110 S&S BVM6 (6 fokozatú manuális váltóval),
  • PureTech 130 S&S BVM6 (6 fokozatú manuális váltóval),
  • PureTech 130 S&S EAT8 (8 fokozatú automata váltóval)

4 hengeres, 1,5 literes dízelmotorok:

  • BlueHdi 130 S&S BVM6 (6 fokozatú manuális váltóval),
  • BlueHdi 130 S&S EAT8 (8 fokozatú automata váltóval).

Az új PEUGEOT 308 forgalmazása Európában 2021 második felében kezdődik. A modell a franciaországi Mulhouse-ban készül.

Az autó bemutatását hamarosan folytatjuk!