Ralikrossz győzelem után vissza a raliba

Az augusztust győzelemmel kezdte Lukács Csucsu Kornél, hiszen a rally mellett a rallycrossban is versenyző pilóta megnyerte a Máriapócson rendezett TOTAL Rallycross Parádé elnevezésű bajnoki futamot. Fele annyi lóerő, sokkal szűkebb pályák, európa-bajnoki futamhoz hasonló hosszúságú versenynap várja a Citroën Rally Team Hungary versenyzőit ezen a hétvégén, hiszen a 16. Miskolc Rallye-val folytatódik a ralibajnokság. A szűkebb pályákból adódó nagyobb sebességérzetet kompenzálja majd a navigátor, Tóth Imre tudása, hiszen amíg a pilóta legutóbb 10 éve versenyzett ezen a környéken, és akkor is csak kevés versenykilométert tett meg, addig a háromszoros bajnok navigátor majdnem minden követ, fát ismer a miskolci szakaszokon.

Második futamán van már túl a rallycross bajnokság, ahol a rally mellett párhuzamosan részt vesz Lukács Csucsu Kornél. A királykategóriában indulva, komoly csaták után győzelemmel fejezte be a versenyt Csucsu és sok idő nem volt a pihenésre, hiszen pár nap múlva már a Tagai Racing Technology csapatával a Citroën C3 R5 versenyautó beállításaival elkezdték a felkészülést a ralibajnokság következő futamára, a 26. Miskolc Rallye-ra.

Sokat foglalkoztunk a teszten a beállításokkal.” – mondta elégedetten a bükkszéki kilométerek után a versenyző. „Sikerült egy jó setupot csinálnunk, amivel nagyon gyorsan lehet menni. Kicsit visszább is kellett a végén állítanunk, hogy biztonságosabban lehessen vele közlekedni és az esetleges nem várt helyzetekben is legyen megoldás.”

Többen kérdezték, hogy miben más a rallycross és a rally… „600 lóerős autóval versenyeztem az elmúlt hétvégén. Igaz, hogy ellenfelek között, test-test ellen, de mégiscsak egy helyenként 16 méter széles úton kellett mennem. A rallyban a fák között a sebességérzet nagyobb, kanyar-kanyar hátán, sokkal gyorsabban történik minden. Jó lesz, hogy ott lesz mellettem Imi!” – mondta nevetve Csucsu.

A gyorsasági szakaszok nem ismerősei Kornélnak: „Ahogy az előző futamon, itt is rengeteg újdonság lesz a számomra, hiszen majdnem 10 éve mentem pár szakaszon korábban. A pályabejáráson nagyon jó munkát kell végeznünk, hogy gyorsan tudjunk autózni a hétvégén.”

A 26. Miskolc Rallye pénteken délután kezdődik a népligeti salakpályás prológgal és szombaton reggeltől estig tartanak a küzdelmek. Összesen 12 gyorsasági szakaszon, 132 versenykilométert megtéve jutnak el a szerencsések a DVTK Stadion mellett felállított céldobogóig. A Citroën Rally Team Hungary csapata várja az érdeklődőket a szervizben és a pályák mellett! Köszönjük a biztatást!

https://www.facebook.com/rallyeradio/