Red Dot díjat kapott az új Peugeot 308

Az új generációs Peugeot 308 formaterve a világ egyik legrangosabb elismerésében részesült. A Red Dot Design Award zsűrije immár kilencedik alkalommal díjazott Peugeot terméket.

Az 1955-ben, Németországban alapított Red Dot Design Award egyike a formatervező szakma legrégebbi, legnagyobb és legfontosabb elismeréseinek.

1993 óta a kommunikációs dizájn területén is minősítik az év legjobb produktumait, 2005 óta pedig prototípusokat és koncepciókat is díjaznak, méghozzá nem csak ipari és kereskedelmi szervezetek, hanem oktatási intézmények, azaz egyetemek, főiskolák és akadémiák is bemutathatják diákjaik és tanáraik legjobb munkáit. Évente több mint 70 országból 18 ezernél is több pályaművet tekint át és minősít a Red Dot illusztris zsűrijének ötven tagja – egytől egyig elismert formatervezők, építészek, oktatók és képzőművészek.

A termékdizájn kategóriában idén a vadonatúj Peugeot 308-ast találták méltónak a”Design Excellence”, azaz formatervezési kiválóság kitüntetésre. A modell győzelme azért is kiemelten fontos, mert ez az első olyan típus, amely az új Peugeot logót viseli. Az embléma nem kizárólag dísz: mögötte találhatók az autó számtalan vezetőtámogató funkciójához és aktív biztonsági rendszeréhez nélkülözhetetlen radarok és egyéb szenzorok.

A képet a plasztikus kialakítású orrot tagoló, éles kontúrokkal megrajzolt, karakteres nappali világítás, valamint a hátsó részen megjelenő, oroszlánkarmokat mintázó zárófények teszik teljessé.

Az utastérben a térhatású i-Cockpit műszeregység, a konfigurálható gyors elérésű parancsgombok, az ergonomikus, gerincbarát kialakítású ülések, valamint a változtatható árnyalatú hangulatvilágítás nyerte el a zsűri tetszését.

Bár nem formatervezési szempont, de a termék piaci relevanciájához nagyon is hozzátartozik az az egyedülálló hajtáslánc-választék, amelyben belső égésű és villamosított (plug-in hibrid) hajtások egyaránt megtalálhatók, így a modell az ügyféligények lehető legszélesebb skáláját elégíti ki.

Nem a Red Dot Design Award az első jelentős nemzetközi elismerés, amelyben a második generációs Peugeot 308 részesül. A Női Világ Év Autója (Women’s World Car of the Year, WWCOTY) zsűrije előbb az év legkiválóbb városi autójának választotta meg a francia alsó-középkategóriás modellt, majd a végső megmérettetésen az abszolút győzelmet is megszerezte az autó. A Red Dot zsűrije az új generációs 308 előtt a Peugeot nyolc másik termékét: hat gépkocsit, valamint a Peugeot Design két alkotását emelte ki, mint az év legkiválóbb formaterve.

2011-ben az első generációs Peugeot 508 nyerte el a Red Dot dizájn díjat: a márka új formai irányát kijelölő típus technológiai, környezetvédelmi és kényelmi szempontból egyaránt kiemelkedőnek számított a korabeli kínálatban.

2014-ben az Év Európai Autójának kombi változata, a Peugeot 308 SW részesült kitüntetésben. A zsűri indoklása szerint az „erőteljes koncepciót követő formanyelv a dinamikus teljesítmény, a menetkomfort és az visszafogott elegancia harmonikus egyensúlyát testesíti meg […] a kombi kategóriájának kiemelkedő, messze előre mutató képviselője.”

A 2016-ban díjazott Peugeot Traveller „karakteres orrkialakításával, bőséges helykínálatával, és sokoldalúan variálható, kényelmes üléseivel” nyerte el a zsűritagok tetszését.

Egy évvel később a Peugeot 3008 került a figyelem középpontjába: a 2017-es Év Európai Autója „a vízszintes és függőleges vonalak értő kombinációjával teremtett összetéveszthetetlen megjelenést.”

Ezt követte 2019-ben a „figyelemre méltóan elegáns, dinamikus megjelenésű, modern stíluselemekkel gazdagított, ráadásul igen tágas” Peugeot 508 SW.

2020-ban pedig nem egy, hanem két városi Peugeot-t díjazott a zsűri: az Év Európai Autójának is megválasztott Peugeot 208 „erőteljes személyiségű kisautóként határozott orrkialakításával, elnyújtott, letisztult vonalakból építkező sziluettjével, valamint modern, értékes képet közvetítő belső kialakításával” tett mély benyomást a döntőbírákra, míg műszaki rokona, a Peugeot 2008 „plasztikusan megformált felületeivel, erőtől duzzadó kontúrjaival és kifejező orrával közvetít magabiztos, azonnal felismerhető képet.”

Az évek során a Peugeot Design külső megbízók számára készített, független munkái is találkoztak a zsűri ízlésével. 2017-ben a svájci Micro Mobility Systems megbízásából tervezett Peugeot Micro e-Kick elektromos roller részesült elismerésben, amiért különleges esztétikai és funkcionális részletekkel társította a kiforrott, innovatív technológiát (a mindössze 8,5 kilós roller kormányrúdja például a szerkezet összehajtása után kiegyensúlyozott, ergonomikus fogantyúként segítette a jármű húzását.)

2021-ben a Haier high-tech gázüzemű vízmelegítő készülékéhez tervezett, „időtlenül elegáns, letisztult formavilágú fém ház” hozott elismerést a Peugeot Design munkatársai számára.

ILLUSZTRÁCIÓK: Twitter, wheelsage.org