Rekordév várható a használtpiacon

Két évvel ezelőtt, 2019-ben ért történelmi csúcsra a magyar használt autó piac, akkor 800 ezernél is több gépkocsi cserélt gazdát egy év alatt. Idén ez a rekord is megdőlhet, hiszen januártól szeptember végéig már 616 564 személygépkocsit írtak át, ami 2,9 százalékkal több, mint amennyi a 2019-es csúcsév hasonló időszakában gazdát cserélt.

Mivel alkatrészellátási nehézségek miatt világszerte csökkent az autógyárak termelése, mindazok, akik alól kikopott a régi kocsijuk, kénytelenek beérni fiatal használt autókkal. Ez a keresletnövekedés persze felhajtja az árakat is, azonban – amint a magyar piaci adatok is mutatják – élénkül a piac. 

Hazánkban például kilenc hónap alatt 616 ezer gépkocsi cserélt gazdát – derül ki a Datahouse adataiból. A Das WeltAuto tapasztalatai azt mutatják, hogy a szűkülő kínálat miatt nő a magánszemélyek és a kereskedések által kínált használt gépkocsik ára is: bizonyos modellekért akár 15 százalékkal is többet kellett fizetni októberben, mint az év elején. Ez azt jelenti, hogy egy, az év elején még 5 millió forintért elérhető gépkocsiért legalább 5,75 millió forintot kellett adni, és a prognózisok alapján az árak további növekedése várható, mert a jó minőségű, fiatalabb gépkocsikat nagyon gyorsan megvásárolják.

A leggyakrabban gazdát cserélt modellek (I.- IX. hó, darab)

1OPEL ASTRA36431
2SUZUKI SWIFT30655
3FORD FOCUS17505
4VOLKSWAGEN GOLF16601
5VOLKSWAGEN PASSAT16255
6BMW SERIES 315594
7OPEL CORSA13865
8ŠKODA OCTAVIA12566
9VOLKSWAGEN POLO10444
10RENAULT MEGANE9625
11BMW SERIES 59483
12ŠKODA FABIA9029
13AUDI A48663
14FORD MONDEO8572
15FIAT PUNTO7984
16AUDI A67363
17RENAULT CLIO6802
18PEUGEOT 2066751
19MERCEDES E-CLASS6448
20TOYOTA YARIS6182
Forrás: DataHouse

Szeptember végéig a használtimport mennyisége 97 973 darabra rúgott, és ebből 62 012 gépkocsi készült 2012 előtt. Az idehaza átírt gépkocsik 75 százaléka szintén 10 évnél idősebb volt, az előzetes becsélesek alapján a hazai autóállomány 14,7 éves átlagéletkora tovább romlott.

A használt import kedvenc márkái (I.- IX. hó, darab)

1VOLKSWAGEN10521
2OPEL9959
3FORD8950
4TOYOTA6889
5HYUNDAI5215
6AUDI5172
7BMW4957
8MERCEDES4661
9KIA4323
10HONDA4110
11MAZDA3075
12RENAULT3046
13NISSAN2662
14FIAT2658
15PEUGEOT2612
16ŠKODA2577
17CITROEN2259
18MITSUBISHI1862
19SUZUKI1779
20SEAT1673
Forrás: DataHouse

Ami az átírások részleteit illeti, az első kilenc hónap alatt leggyakrabban Opelt (72 857 autó), Volkswagent (62 034 autó) és Suzukit (55 354 autó) vásároltak a használtpiacon. A prémium márkák közül az Audi, a BMW és a Mercedes is népszerűnek számított, mindhárom gyártó a legjobb tízben szerepel. A típusok rangsorában az év háromnegyedénél az Opel Astra, a Suzuki Swift, a Ford Focus, a Volkswagen Golf és a Volkswagen Passat áll a népszerűségi lista élen.

A legtöbben Budapesten és Pest megyében, a legkevesebben Nógrád megyében és Tolna megyében vásároltak használt gépkocsit.

A használt import kedvenc modelljei (I.- IX. hó, darab)

1OPEL ASTRA3397
2FORD FOCUS3150
3VOLKSWAGEN GOLF2915
4VOLKSWAGEN PASSAT2671
5HYUNDAI I302116
6KIA CEED2105
7OPEL CORSA2067
8OPEL MERIVA1923
9AUDI A41859
10HONDA JAZZ1682
11TOYOTA YARIS1588
12FORD FIESTA1566
13BMW SERIES 31484
14HONDA CIVIC1284
15TOYOTA AURIS1248
16VOLKSWAGEN POLO1209
17AUDI A31202
18ŠKODA OCTAVIA1153
19TOYOTA PRIUS1034
20AUDI A6974
Forrás: DataHouse

dasblog.hu