Rendőr ellen emeltek vádat halálos baleset gondatlan okozása miatt

     Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emeltek egy rendőr ellen – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

    Keresztes Imre főügyész közölte: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfi 2019 májusában – szolgálaton kívül – személygépkocsival közlekedett a kétirányú, M2-es autóúton, Budapest irányából Vác felé. Vezetés közben nem a jármű előtti útszakaszt figyelte, ezért nem észlelte, hogy gépkocsija fokozatosan áttért a másik forgalmi sávba.


    A szemből, szabályosan közlekedő nyergesvontatóból és egy félpótkocsiból álló járműszerelvény vezetője – hogy elkerülje a balesetet – jobbra kormányozta járművét és késedelem nélkül vészfékezett, de az ütközést nem tudta elkerülni.


    A balesetben a rendőr utasa a helyszínen meghalt, a vétlen teherautó vezetője könnyű sérülést szenvedett – olvasható a közleményben.