Repülő autó vs. Ikarus

Melyiké a jövő?

Az elmúlt hónapok fényében átgondolva a közlekedés rövid távú jövőjét, meglepő módon a környezetvédelem végzett az első helyen: a válaszadók 38,6 százaléka jelölte meg azt a válaszlehetőséget, miszerint kizárólag olyan közlekedési eszközöket lenne szabad használnunk, amelyek nem gyorsítják fel a klímaváltozást, és csupán a második helyre szorult a higiénia: a résztvevők 20,5 százaléka szerint a higiénikus felületekkel, bevonatokkal ellátott járműveké a jövő. Szintén dobogós helyen végzett a biztonság: a válaszadók 18,2 százaléka szerint az a lényeg, hogy ne legyenek többé közúti balesetek. A távolabbi jövőt nézve, azaz a 2040-es közösségi közlekedést tekintve pedig igen pesszimista volt a többség, ugyanis 72,1 százalékuk vélte úgy, hogy ma is bőven forgalomban vannak 20 éves buszok, de még Trabik is róják az utakat, így nem számít radikális változásokra a következő 20 évben sem. Sokkal kevesebben hisznek abban, hogy a sci-fi filmek valósággá válnak és repülő autókkal, légdeszkákkal közlekedünk. Viszont 59,1 százalék vallotta azt, hogy kissé szkeptikus ugyan, de szívesen menne néhány próbakört önvezető járművel. A felmérésben résztvevők döntő többsége, 81,8 százaléka szerint a járványhelyzet vitathatatlanul hatással van arra, hogyan élnek és közlekednek az emberek, azonban annyira mélyek a mostani beidegződések, szokások, hogy csak hosszabb távon tud elképzelni nagyobb változást.

Lassabb ütemű változásokat prognosztizál Várkonyi Gábor, az Allianz Hungária által felkért autópiaci szakértő is. Sokan hitték azt, hogy akár már napjainkban általánossá válnak az önvezető járművek, azonban úgy tűnik, erre még néhány évet várnunk kell. Egy azonban biztos, érkeznek. Korszakalkotó technológiák állnak fejlesztés alatt, melyek mindennapokat formáló hatásait 10-15 éven belül mindannyian érezni és tapasztalni fogjuk. A tömegtermelés az elérhető villanyautót és ezáltal az élhetőbb városokat fogja elhozni” – mondja Várkonyi Gábor. „Ezek a technológiák lényegében kizárják majd a baleseteket a szűken vett belvárosokban, hiszen ezen fejlesztések lényege, hogy az 5G segítségével folyamatos kapcsolatban legyenek egymással a járművek, az egymástól szerzett információkat, egymás helyzetét is figyelembe véve elemezzenek valós időben szituációkat, és döntsenek a pillanat tört része alatt” – teszi hozzá a szakértő.