Restaurálták Paul Walker legendás „tíz másodperces” Toyota Supráját

Egy lelkes rajongó rekonstruálta a filmtörténet egyik legemlékezetesebb autófelújítását. A munka nem járt komoly beruházással, és még csak jól felszerelt garázsra sem volt szükség – nagyítóra, türelemre és stabil kézre annál inkább.

Kevés lélekemelőbb munka létezik a restaurátorokénál: szakértelmük nyomán visszaköltözik az élet az elhagyatott, romlásnak indult tárgyakba, és amint azok visszanyerik egykori szépségüket és funkcionalitásukat, helyére pattan a történelem egy még oly apró darabkája.

Paul Walker által alakított Brian O’Conner karakterének aligha jártak ehhez hasonlóan magasztos gondolatok a fejében, amikor a Halálos iramban című filmben (2001) hozzáfogott egy korábbi gyorsulási versenyen elvesztett negyedik generációs Toyota Supra felújításához, ám a lavina, ami ezzel útjára indult, végül mégis megváltoztatta az életét.

A filmben szereplő autó felújítására már nincs szükség: a forgatásra készült, különlegesen átépített, élénk narancssárga Suprát 2015-ben makulátlan állapotban adták el, és reméljük, soha nem kerül olyan állapotba, ahogy először megláttuk. Egy ukrán restaurátor azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és úgy döntött, megismétli az átalakítást – méghozzá költséghatékony módon.https://www.youtube.com/embed/r19hcjtwrWY?modestbranding=0&html5=1&rel=0&autoplay=0&wmode=opaque&loop=0&controls=1&autohide=0&showinfo=0&theme=dark&color=red&enablejsapi=0

A Good Restore YouTube-csatorna gazdája ugyanis ahelyett, hogy dollár ezreket fizetett volna egy megfelelően elhanyagolt állapotú Supráért (néhány éve egy kibelezett karosszériáért is több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget kértek el egy klasszikus autókra szakosodott internetes piactéren), a közeli óvodák kukatárolójában, lakótelepi homokozók mélyén nézett szét megfelelő donor után.

Meg is találta, amit keresett: egy siralmasan kinéző modellautót, amelyet aztán annak rendje és módja szerint elemeire szedett, alaposan megtisztított, és hozzáfogott a felújításhoz. A folyamatot bemutató videón jól látható, hogy bár egy tenyérnyi autót könnyebb mozgatni, ugyanúgy sok munka van vele, ha igényes végeredményt szeretnénk.

A végén a bukókerettől kezdve a valóságban nagy kincsnek számító TRD motorházfedélen át a kéjgázpalackokig minden részletében megszólalásig hasonlított a nagy példaképre a megújult makett. Az alkotó a 2JZ blokk megjelenését sem hanyagolta el, és miután a lámpatestek és a valódi rácshálóból kialakított hűtőmaszk is a helyére került, Paul Walker aláírásával koronázta meg a munkát.

A munka igényességét még az sem csorbítja, ha tudjuk: az ügyes kezű restaurátor valószínűleg ugyanannyi munkát fektet abba, hogy egy átlagos állapotú makettautóból előállítsa az évek óta gazdátlanul álló, teljesen lepusztult hangulatú roncsautót, mint amennyivel aztán helyrehozza azt. Sőt, ez talán még értékesebbé teszi alkotásait, amelyek így két lépcsőben alakulnak át átlagos gyerekjátékból kiemelt jelentéssel bíró, emlékezetes, már-már gyűjtői értékű munkává.

Fotók: Good Restore YouTube csatorna