Részmunkaidős metróvezetőkkel erősít a bécsi közlekedési vállalat

A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien 2019 óta alkalmaz kísérleti jelleggel részmunkaidős metróvezetőket. Ők a reggeli és kora esti csúcsforgalomban segítik kollégáikat. A modell annyira bevált, hogy most tovább bővítik a csapatot.

Begurulva – Autó- és kütyümustra >>>

A Wiener Linien három évvel ezelőtt, kísérleti jelleggel hirdette meg a részmunkaidős metróvezető programját, azóta huszonhárman vezetnek heti 12 órában metrót. Főleg a műszaki képzésben résztvevő hallgatók körében népszerű ez a nem mindennapi diákmunka, de vannak művészek, zenészek és anyák is a részmunkaidősök között. Nagyjából ugyanannyi közöttük a férfi, mint a nő.

Nadine Hengelmüller például három éve dolgozik egyetemi tanulmányai mellett metróvezetőként és elmondta, hogy azért szereti ezt a munkát, mert „rugalmas a munkaidő, jók a juttatások és jó a csapat. Ráadásul jó buli egyszerre 900 utast környezetbarát módon eljuttatni az úticéljához. A felelősségteljes munkára pedig tökéletesen felkészítenek bennünket”.

A programba bárki jelentkezhet, aki elmúlt 21 éves és mind fizikailag, mind lelkileg alkalmas a feladatra. Ezt természetesen ellenőrzik is. A kiválasztott jelöltek ezután egy alapos, három hónapos képzésen vesznek részt, amelynek során megtanulják a járművek és pályák műszaki jellemzőit, az utasokkal való helyes bánásmódot, és alapos gyakorlati kiképzést kapnak szimulátoron és valós körülmények között egyaránt.

Ezt követően a részmunkaidős kollégák a reggeli és kora esti csúcsidőszakban „ugornak be”, hogy elvezessenek egy-egy szerelvényt. A modell annyira bevált, hogy a Wiener Linien most újabb 12 részmunkaidős metróvezetőt keres a csapatába, a képzés 2022 júliusában indul.